Manapság a fiatalok egy részének már gondot okoz, ha meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy mikor volt az első világháború. Sőt, a II. Világháború végét sem tudja mindenki.  Nekem ez különösebb problémát sohasem jelentett, mert 45-ben születtem! Nagyapáim meséi még az I. VH-ról szóltak, Isonzóról, vagy az orosz hadifogságról. Igaz, hogy az apai nagyapám erről nem mesélhetett, mert 1915-ben eltűnt, valahol Oroszországban. Apámat az anyai nagynénje vette magához, akinek a férje – Szép István – a szerb és az olasz frontokon szolgálta a KUK-ot. (Ez a „k und k”, azaz császári és királyi német megnevezése). Fél szeme bánta a „kalandot”. A másikra teljesen hasonlító „üvegszemét” minden este egy gyufaszállal gondosan kipöccintette és belerakta egy vizespohárba, hogy reggel újra a helyére tegye. Szóval ő lett az én „Szép Papám”! Az anyai nagyapám (Gadár Ferenc) suszter volt, így az orosz fogságban mindig feltalálta magát, talán ennek köszönhetően maradtak számára ismeretlenek a szibériai tájak.

Akik nem jöttek haza a háborúból, azoknak a neve a falu temploma előtti emlékműre került. Elég sokan vannak. De az orosz fogságról majdnem minden visszatérő tudott mesélni. A magyar bakák százezrei ismerték meg a korabeli orosz világot. (Na, ez az, amire aztán nagyon nem vágytak 45 után!).

Soha nem értettem meg, hogy hogyan tudtak az oroszok ennyi hadifoglyot ejteni. De nekünk is volt egy „orosz” hadifoglyunk! Ő volt a Gyuri bácsi, a Markovics Gyuri bácsi.  2007-ben Komáromi Gabriella „Ki lehet ez a Titrik Ilona?” című írásában (Élet és Irodalom 51: 43. sz.) találtam rá erre a kis epizódra:

„A naki örmény borbély életében a nagyvilág XX. századi zűrzavara van "Úgy beszél Bagdadról, Erzerumról, mint én Gyönkről" - írja róla Lázár. Hadifogolyként került Inámpusztára, aztán egy földönfutóvá lett erdélyi lánnyal házasodott össze, és letelepedett Nakon. Markojannak hívták, de mert itt ezt az emberek nem tudták kimondani, Markovicsra "magyarosított". "...ez a magyarosítás nekem nagyon tetszett" - írja Lázár. - "Igazi Kárpát-medencei névváltoztatás." Sajátosan tragikus sors a borbélyé. Örményül is, oroszul is elfelejtett, magyarul is rosszul beszélt. "Semmilyen nyelven nem tudott. Hány ember tragédiája lehet ez szerte a világon?" Amikor a szakszervezeti vagy népfrontos jó szándék összehozta egy örmény énekesnővel, később pedig a Krímben a testvéreivel, csak nézték egymást”. A szövegben szereplő idézetek Lázár Ervintől valók, aki az úti jegyzeteiben feljegyzett neveket szívesen alkalmazta írásaiban. Lázár Nakon találkozott az örmény borbéllyal, és nevét Makorján változatban beiktatta A fehér tigris című regényébe. (GECSEY SÁNDORNÉ PAPP KATALIN: Írói névadás Lázár Ervin műveiben 2009.)

Gyuri bácsit én is jól ismertem. Apám barátja volt, leányai –Ilonka és Margit – pedig Anyám barátnői voltak. Beszélgetéseink során kérdeztem is a nevéről.  Nekem úgy tűnik, hogy Markarjánnak mondta magát. Akkor hallottam először, hogy a -ján utótag az örmény családnevekben olyan, mint nálunk a „fi”. Ez akkor volt, amikor a fentebb már említett krimi utazása után levelet szeretett volna íratni a „megtalált” rokonainak. Ő ugyanis nem tudott se oroszul, se örményül írni. Oroszul a katonaságnál tanult meg, de azért meg lehetett érteni. A faluban én voltam az egyetlen, aki tűrhetően írt, beszélt oroszul (1965, vagy 66 nyarán), ezért vállaltam el a levélírást. És még egy örmény szót is megtanultam tőle. Mert a levelet így kellett kezdeni: „Джан мой …”. Megtudtam, hogy ez olyan, mint nálunk a Kedves … megszólítás. Valójában több értelmezése is van, talán a „lelkecském” áll hozzá legközelebb. Tehát a dzsán – kedves, a -ján, pedig fi/fia vkinek. Hogy miért mesélem el ezt ilyen részletesen?

A minap olvastam Bendefy László „A magyarság kaukázusi őshazája: Gyeretyán országa” című könyvében, hogy a pápai bullákban említett Jeretann/Jeretány király nevének helyes olvasata: Gyeretyán, és a jelentése: gyertyán(fa). „Így a kor távlatába helyezvén és elemezvén a szó jelentését, megértjük, hogy Gyeretyán fejedelem neve nem annyira a GYERTYÁNFA szívós, ellenálló voltával függ össze, mint inkább a GYERTYA fényességével, és mint személynév talán leginkább a mai "fényes, dicsőséges" fogalmaknak felelhetett meg” – írja Bendefy. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy ha Gyertyán országa egy muszlim környezetben kereszténységre vágyik, akkor ez csak a közelben (szomszédban?) lévő keresztény örmények hatására történhetett. Ebben az esetben a Jeretann (dignitate Jeretanny, Ungarorum Regum stirpe satus) név akár örmény hatást is magán viselhet. És ekkor emlékeztem vissza az öreg Markarján nevére. Már ismert dolog volt számomra, hogy az örmény vezetéknevek általában a -ján (-յան és -եան) utótaggal fejeződnek be, amely jelzi a hovatartozást, és leggyakoribb családneveknek számítanak. Nagyon ritkán ilyen vezetéknevek úgy alakulnak ki, hogy valamilyen minőséget vagy tulajdonságot jeleznek. A gyerek szó viszont örményül: երեխա/ jerekha. Ján toldalékkal: երեխյան (yerekhyan) – gyermek. Latinos átírással JEREKHJAN. Ennek az értelme: GYEREK-FI! Egy ifjú király „gyermek” megnevezése nem példa nélküli. Lásd: IV. (III.) Lajos vagy Gyermek Lajos nevét! Tehát a GYERETYÁN nagy valószínűséggel megfelelhet a GYEREKHJÁN kiejtésnek.

Utólag tehát köszönettel tartozom Gyuri bácsinak, hogy egy alternatív érveléssel bővíthettem a kaukázusi magyarokról szóló ismereteimet.