A legkorábbi Nakra vonatkozó dokumentum, amire a kutatásom során rátaláltam, egy 1266-os irat. A Veszprémi érseki levéltárban (http://www.arcanum.hu) Nakot Nok majorként már említik IV. Béla király idejében, 1266-ban (Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civilis /IX/7./ANECDOTA A CHRISTOPHORO BEKE ERUTA AC HISTORIAE CATHEDRALIS ECCLESIAE WESPRIMIENSIS INSERTA./XXXII.):

„Capitulum Albense satisfactionem de nece iobbagionis Episcopi Wesprim. a Bela rege impertitam, perscribit. A. 1266.”

„Incipit prima meta a meridie iuxta magnum fossatum, in quodam monte, Berc nominato, vbi est noua iuxta veteres metas, de quibus protenditur versus Septemtrionem in eodem Berc ad nouam metam et antiquas super frucetum eleuatas. Abhinc tenditur in eodem Berc ad eandem partem aquilonis ad metas prope vineas ipsius terre erectas. Hinc tenditur ad metas iuxta magnam viam, per quam itur de villa Nok ad aliam Permortun; abhinc protenditur ad metas iuxta fluvium F’reg erectas, transeundo ipsum fluuium venit ad metas iuxta eundem fluuium ab ipso aquilone eleuatas, et ipse mete, seu earum cursus predictam terram existentem ab oriente secernit a terra Nok versus occidentem remanente. Ab eisdem autem metis de iuxta fluuium egreditur ad metas iuxta erectas sub arbore piri, per quam viam de Budna itur in Jutumfara, eundo iuxta ipsam terram protenditur ad metas in Jutumfara, prope arborem piri erectas, sicque ibi terminatur cursus metarum presentibus commetaneis sicut partes dixerunt et non contradicentibus erectarum, quod et homo noster et prestaldus affirmarunt.” Ebben 1266-ban a fehérvári káptalan leírja a veszprémi püspök jobbágyának megölése miatt Béla király által kiadott elégtételadást. A közbenső szöveg az alábbi: „Innen terül el a nagy útnál lévő határjelekig, amely úton villa Nok-ról Peremortunba  lehet elmenni, innen terjed „F˙reg” falujánál emelt határjelekig, átkelve a folyón, az ugyanezen folyó északi oldalán emelt határjelekig jus, és ez a határjel, vagy ennek iránya (vonala) választja – az előbb mondott földet – keletről, Nok nyugat felé visszamaradó földjétől.”

Feltételezésem szerint a „nagy út” az Iovián átvezető belső, Sopianae- Gorsium régi római út lehet, (a 61-es és 65-ös utak nyomvonalával párhuzamosan Iovia-Ireg-Ságvár (Tricciana) irányban) a folyó pedig a Kis-Koppány (vagy a Sió?), amelyet keresztez. Kilitiről szólva írják: „A rómaiak építette Pécsről Győrbe vezető hadiútnak jelentős szerepe volt a település fejlődésében (nagyjából a 65-ös út.) Maradványai ma is láthatók a somogyi dombokon kavicsos sáv formájában.” Tricciana neve, hármas útelágazást jelentett. (Tác, Simontornya és a Rév felé). „F’reg” ebben az esetben Felső-Ireg falu lenne, amely félúton van Nak-tól a Sió-ig. Peremarton Palota mellett fekszik. („Ireg 1591-ig, a vár elestéig, Várpalota tartozéka, vagyis az iregiek ide tartoznak adóval”.^[1] Jutumfara lehetséges, hogy Jutum puszta, amely az Andocs és Acsa között volt, az itt folyó – Kis-Koppányt és Koppányt összekötő -- patak partján?

Tóth Endre: „Római utak Pannóniában” című tanulmányában írja erről az útról: „ Dombóvár közelében keresztezte a Kapost, Alsóhetényen, Ságváron keresztűl a Balatont keletről megkerülve áthalad Szabadbattyán körzetén.” Korábban Szabó Józsefnél olvashattuk, hogy: „Itt vezet egy út Kaposvárra, amelynek egy része ma is látható”. Az Ireg környéki folyókról („ad metas iuxta fluvium F’reg erectas”): Az 1905-ös vármegyetérképen Ireg két részből áll: F. Ireg és A. Ireg. (Felső és Alsó Ireg.) Görbő és Ireg között nagyobb patak a Kaposba ömlő Fürgedi-árok folyik. De ott van még a Gonozdi, a Cserénykúti, a Szentmártoni, a Cseringáti, a Méhes patakok is. Nak és Ireg között egy nagyobbacska folyó van: a Koppány (Flavius Fizek – azaz Fűzes). Ráadásúl a többi pataknak nem nagyon van északi oldala, (kivéve a hajlatoknál) mivel ezek É-D irányban folynak, míg a Koppány Ny-K irányú. Az Ireg és Ságvár utvonalat (a Nagy Utat) viszont a Kis-Koppány keresztezi.

Ha a későbbi (1275-ös naki Blasius mester) okmányát is figyelembe vesszük, akkor Nok földje elérhetett Pincehelyig (Gerlu-ig, de ez csak feltételezés) és így érthető lenne, hogy „Nok nyugat felé visszamaradó földje” Ireggel keletről határos. Valószínűbb azonban egy közelebbi Peremarton létezése is, amelyről még bövebben írok.

Az 1275-es dokumentum^[2]: Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac civilis/Prodromus/Series Diplomatum, ac Litterarum Statum Hungariae respicientium./Tom. V. „1275. Capitulum Ecclesiae Albensis Blasium de Nok terram suam in Gerlu de sancta Cruce existentem, Magistro Dominico, de genere Chak, vendidisse testatur.”

„A fehérvári káptalan igazolja, hogy a noki Blasius a - Szent Kereszt - Gerlu földjét a Chak nemzetségbe tartozó Dominik mesternek eladta.”

Ugyanitt írják: „magister Blasius eisdem cognatis suis decedentibus, ad se dicebat deuolutam, confessus est se, pro decem et octo marcis, magistro Dominico, filio Petri de genere Chak, perpetuo possidendam;”

Ezt azért tartom érdekesnek megemlíteni, mert 1275-ben a Csák nembeli Péter fia Domokosról esik szó és ő, a Dr. Szőke Sándor féle családfában csak III. Péternél jelenik meg 1358-ban (Dombó és Dáróvár határrendezésekor), ami túl hosszú életet tulajdonítana neki.^[3] Ezért valószínűleg I. Péterről és fiáról (Trencsényi Máté testvére?) lehet szó. A Csák nemzetség a 12-13. században a 12 ágra szakadt és 25 vármegyében volt birtokos, ezért tudásomat és ismereteimet meghaladja a családtagok beazonosítása, de ez ennek a tanulmánynak nem is célja, kizárólag a naki kapcsolat miatt foglalkozom a Csák nem béli Gurke – Györke ággal. (Lásd később Lajos király idejében Györke fia Pál határvitáit. ^[4] )

A szövegben két naki nevet említenek: „Magister Blasius, frater magistri Floriani de Nok.” (A naki Blasius mestert és Floriani testvért) Ekkoriban az volt a szokás, hogy a birtokos az előnevét a birtokáról, pap a telephelyéről, kapta, a nemeseket (vagy a lovagokat) meg egyszerűen mesternek titulálták. Tehát Blasius és Floriáni barát-mesterek megnevezése bizonyosság Nak helység (terület) létéről. A szövegben említett Gerlu de sancta Cruce,jJelentése az lehet, hogy Görbő a fehérvári János-lovagok tulajdonában volt és ezt a földet csak a rendhez tartozó lovag-barátok adhatták el. (Egyébként a Szent Keresztet helységneveknél Keresztur-nak szokták tekinteni.) 1193-ban a király jóváhagyta a székesfehérvári keresztesek számára korábban adományozott javakat, és a rendet további adományokkal gyarapította. Az adománylevélben 55 birtok neve szerepel.

Dr. Tóth Endre már említett könyvének 45. oldalán van egy séma a római utakról. A Sopianae-Iovia út a Balaton K-i oldalán, éppen Peremarton irányában halad É-Ny-nak, Szőny fele! A képmellékletben van egy vázlatom, ami erre az útra vonatkozik. A középkorban nagy útnak, a császár útjának (via imperatoris) hívták a régi római hadiutakat.

Permortun-hoz, amit Nakkal együtt említett az 1266-os oklevél, úgy gondolom egy kis vizsgálódás, kiegészítés, illetve magyarázat szükségeltetik, mert elhelyezkedése vitatott. Az újabbkori vizsgálatok ugyanis kiderítették, hogy nem egy, hanem két Peremarton is számításba jöhet. Egy érdekesség: Peremarton nevében: „a Pere előtag eredete ismeretlen, az utónév a Márton személynév alakváltozata.”^[5] Véleményem szerint a „pere” a szláv „át-keresztül” szó átvétele. Szerintem Perematon értelmezése pedig nem más, mint (Szent) Mártonon túli. A „valamin túl” elnevezés különböző nyelveken maradt meg a magyarban, és ez jellemző a nézőpontra (honnan nézve értelmezhető a „túl”), és a környéken élőkre is. A honfoglaló magyarok számára – akik először a Dunától keletre telepedtek le – Pannónia területe jórészben a Dunán túl volt. A kalandozó magyarok eljutottak az Óperencián túlra is. Ez nem volt más, mint „Ober-Enns,” ami a magyar fennhatóság nyugati határán túli német területeket jelentette. (Ennsburg várát a magyarok ellen épitették fel az Enns folyó mellett.) A nyitrai szláv fejedelmek számára Kelet- és Dél-Dunántúl Pere Márton, Szent Márton hegyen túli terület lehetett. Csak megjegyzem, hogy Márton hegynek (Martinsky vrch) hívják a nyitrai várdombot is, de az egy kicsit messzebb van Peremartontól.)

Márton a középkor legnépszerűbb szentje. Mint egykori katonát a harcosok és a királyok is (Szt. István, Szt. László) védőszentjüknek tekintették. Márton kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánkban. Szent István a zászlaira Szent Márton képét festette, a Koppány elleni harc előtt „Szent Márton hitvalló közbenjárásával az isteni irgalom segedelméért esedezett”. (Thuróczy Krónika)

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben. (Ennek tiszteletére Pannonhalmát - Pannónia szent hegyét - Szentmártonnak (Győrszentmárton), ill. Szent Márton hegyének nevezték, és ez így maradt egészen 1823-ig.) I. Constantinus (306-337) császár alatt még együtt harcolt atyjával, aki tribunus volt a hadseregben, de hamarosan otthagyta a katonaságot, és 334 táján megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. (Talán járt Ioviában is?.)

Akkor most vizsgáljuk meg milyen Szentmárton nevű helységek voltak a környéken. (Somogy, Tolna és Baranya megyékben). A középkorban Szűz Mária után, Szent Márton tiszteletére szentelték – országszerte -- a legtöbb templomot, és települést. Ilyen például az értényi templom is (Tolna megye), valamint az Alsószentmárton (Baranya m.), Hegyhátszentmárton (Vas m.), Szilvásszentmárton (Kaposvártól délre), Gödreszentmárton a Sásd-Kaposvár úton Baranyában, Szt. Márton, Nagyharsánytól keletre (Somogy m.), Martonos (Bács és Csík m.) Rózsaszentmárton (Heves m.), Szentmártonmacskás (Kolozs m.) stb. nevű puszták, falvak.

Vályi András 1799-ben Budán kiadott Magyar Országnak leírása című könyvében 33 Szent Márton nevű helységet ír le. Ebből egy, Tolna megyei („szabad puszta” megjelöléssel). Somogyban kettőt említ: Szilvás Szent Mártont (Sz. Benedek mellett, Kadarkúttól észak-keletre) és Dráva Szent Mártont (Szigeti járás). Baranyában három van: Kis Sz. Márton (Vajszló mellett), Dráva Szent Márton (Egyházas Haraszti mellett, Siklós alatt), és Hegyi Szent Márton (Viszló, Egerszeg közelében).

1851-ben Fényes Elek Magyarország geográfiai szótárában 25 Szent Márton nevű helységet mutat be, de közülük már egy sem tolnai. Ma, Tolna megyében Szentmártonpuszta, Tamási része. (Szentmártonpuszta: 46.63, szélességi; és 18.28 hosszúsági, körön)

Csánki Dezső történetíró, a „Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában” című, ötkötetes történeti helynévtár szerzője szerint Tolna megyében Morton-Marton nevű település több is volt. Régebben például Ozorához is tartozott egy Szt. Márton puszta:^[6] 1650-ben „Martony” Ozora váránál van feltüntetve.^[7] A török adóösszeírásokban, de az 1622-es első magyar összeírásban is, dominium Simontornyához tartozóan többször is szerepel Szent Mártony helyiség, magyar tulajdonosa a nádor.^[8] 1347-ben „I. Lajos király megparancsolja a fejérvári káptalannak, hogy „járja be a Tolna megyei Ireg Szent Márton és Endrőd possessiók ("possessiones thauernicales") határát, s esetleg új határjelek felállításával is, különítse el a szomszéd birtokoktól. Az ellentmondókat vele (a királlyal) szemben idézze a nádor elé”.^[9] Ez lehetett volna Balatonendréd – Iregszemcse – Ozora területe is, a Sió felső részétől Ny-ra eső rész, vagy Balatonendréd-Iregszemcse-Tamási útvonal, a Szentmártoni pataktól nyugatra eső terület. Ez utóbbi a valószínűbb, feltételezve, hogy a Tamási melletti Szent Márton possessióról van szó. Ez bejárás után készült igazolásból egyértelműen kitűnik: „A fejérvári káptalan I. Lajos király 1347. augusztus 26-án kelt parancsára bejárta a Tolna megyei királyi tárnoki birtokok: Szokolyendred, Ireg és Szent Márton határait s elkülönítette Mico fia: Miklós fiainak Pokud nevű possessiójától. Ország Mihály nádor 1459. február 1-i oklevelének átírásában. Villa Tamasi, Szanto... thavernicorum, possessio ecclesis Demesiensis, fluvius Fizek (Koppány-folyó), fovea vulpium, arbores salicum circa domos Herey.”^[10]

Pincehelyen ma egy határrészt – a Halyagoshát-helyet - Halyagosnak, ismertebb nevén „Csemárton”-nak hívnak. A Hajagos hegy 274 m magas. Endréd, Endrőd, Balatonendréd, Somogy megye, (Zamárdi alatt.) De az 1347-es dokumentumban, mint Szokolyendréd szerepel, és az egymáshoz való közelség miatt feltételezhető, hogy Balatonendréd ebben az időben Szokolyendréd nevet viselt. A Veszprémi Püspökség egy 1082-ből származó oklevele szerint villa Endréd, Tolna megyében volt Kapollyal, Szőlőssel (praedio Zeuleus = Sérsekszőlős? v. Szöllős Györök, Szöllős Kislak?) együtt. Szőllős praedium gr. Zichy Imre nágocsi uradalomához tartozott 1696-ban), Kilitivel (praedio Kelety) egyetemben. Ebben az irományban előfordul a „Neka” név is, ami nekem azt jelenti, hogy a közeli (kb. 15 km) Felsőnyékkel van kapcsolatban. (Lásd korábban a Nyék törzsről elnevezett helységeket: Alsónyék, Felsőnyék, a Hont megyei Nyékek.)^[11] Villa Tamási és Szántó pedig az Árpád-kori eredetű dömösi prépostság tulajdona volt. Pokud, Pukud, Pököd, Pekewd, Csánki Dezső szerint^[12]: „A mai Pokut pusztának látszik megfelelni, Ozorától dny., F. Ireg mellett.”

A fenti vizsgálódásból az tűnik ki, hogy a Somogy és Baranya megyei Szentmártonok egyike sem felel meg az itt bemutatott oklevelek tartalmi követelményeinek, azaz a szomszédos, jól beazonosítható helységek messze vannak ezektől a helységektől. Maradnak a Tamási, Ozora és Simontornya, esetleg Pincehely, környéki Szentmárton nevű helyek. Láthattuk az 1333-as pápai listában, hogy Nak körül a következő sorrendben sorolják fel a falvakat: Várong, Méhes, Bedeg, Tengőd, Szentmárton, Henye, Tamási, Csehi, Mén, Nak, Tita, Kánya, stb. Ebből, és a fenti környezetvizsgálatból, az következik, hogy Nak közelében csak a Tamási melletti Szentmártont ismerjük.

Permortun helységnévvel – erre a területre és időszakra vonatkozóan -- nem találkoztam, kivéve az 1082-es, az 1266-os és az1358-as okleveleket.^[13] Az 1082-es oklevélben, amelyben Szent László király a veszprémi egyház birtokát összeiratja és megerősíti, az olvashatjuk, hogy ennek a prediumnak akkor a veszprémi káptalan volt a birtokosa ugyanúgy, mint a vele együtt említett „praedium Berchen”-nek. Predium Berchen et iteratum Predium Bercen néven szereplő birtokból jött létre később Bercsén és Bercsénhídja. (1363-ban már Berenhyda, illetve Berinhyd a mai Berhida.) Az itt említett Permortun tehát a mai Peremarton, ami kicsit messze van Naktól. És itt jön közbe Kredics László-Solymosi László teóriája, amelyet A veszprémi püspökség 1524. évi urbáriuma^[14] című könyvében olvastam. Szerintük a Balatontól délre eső birtokegyüttesnek (Somogy és Tolna határán) a központja volt Peremarton, de ez nem lehetett a Berhida és Ősi között, mert „ebben az esetben a két jelentéktelen püspöki majorság egymás közelében lett volna, s a Balatontól délre fekvő birtokok központja szokatlan módon messze távol és ráadásul egy másik birtokcsoport területén belül helyezkedett volna el. Az átnézett oklevelek ugyanis két Peremarton nevű település létét igazolják. Kiindulva viszont a máig alkalmazott gyakorlatból, hogy iránymegjelölésnél vagy a közvetlen szomszédos helyet, vagy egy távolabbi nagyobb helyet szoktak megadni, arra a következtetésre jutottam, hogy a joviai római út a távolabbi Peremarton felé kellett, hogy vezessen, ha figyelembe veszem a korábban már idézett észrevételt: „Az utakat képzett mérnökök építették, többnyire nyílegyenesen, minden akadályon keresztül” Tudjuk, hogy a rómaiak erre ténylegesen építettek utat, Sopianae-Iovia-Tricciana-Herculia irányában. (Lásd a vonatkozó térképet a képmellékletben.) A feltételezett Acsa-Peremarton^[15] út jóval nyugatabbra van az általam elképzeltnél. Az iregi irány viszont Berhida felé mutat. A Székesfehérvár – Veszprém közötti út valamikor Peremartonon keresztűl haladt át. Hogy eltért-e az egyenes utvonalvezetéstől Acsa irányában a római útmérnök, azt a régészeti leletekkel kellene alátámasztani. Solymosi László térképén bejelöltem Nakot, Ioviát és F. Ireget. (A felsőhetényi somogyi „benyúlás” Tolna megyei területre pontosan a naki határnál van.) Az oklevelekből történő azonosításnál igen sok kérdőjel merül fel. Ha az Acsa és Szil (Kistótfalu, Nagytótfalu) környéki Peremarton püspöki birtokközpont volt, („In Peremarthon est domus et curia reverendissimi. Ibidem domus alodialis habitatore et servitore carens.”)^[16] akkor a megelőző évszázadokból több írásos oklevélnek kellett volna fennmaradni. (Legalább annyira számíthatnánk, mint a környékbeli – általam is felhozott – falvaknál.) A már említett Kredics-Solymosi könyvben szerepel az is, hogy „Vetési Albert veszprémi püspök kérésére 1476-ban a Tolna megyei Peremarton kap a királytól heti- (keddi napok) és országos  (szept. 8.) vásártartásra engedélyt.” Hivatkozás: MOL, Diplomatikai Fényképgyűjtemény 200544. Sőt udvarbírája (provisor curie) is volt. Egy vásárjoggal rendelkező helynek amely, „kis majorsággal és olykor a püspöknek szállást adó udvarházzal” bírt, ne lenne nyoma a Tolna megyei oklevelek között, a 13-14. századból is, ez nehezen hihető. De tételezzük fel, hogy nem tévedtek a megyehatárokban a Solymosi László által felsorolt dokumentumok, és 1499 júliusában ifj. Vitéz János veszprémi püspök, a püspökség Tolna megyében fekvő peremartoni birtokán , a püspöki házban tett bevallást (DL 20860), és az 1443-as DF 200452 (Veszprémi püspöki levéltár, Litterae adiunctae 12/a) dokumentum is Acsa melletti püspöki birtokról és tartozékairól szól. Ebben az esetben a római útnak Iovia-Nok-Peremarton, azaz Felsőhetény-Nak-Somogyacsa kerülővel kellett Ságvárra vezetni. Néhány szóban azért kitérek a másik, (berényhidai) Peremartonra is.

Peremarton adományozó levele. (Peremarton, locus in C. Vesprim)^[17]  

Mint már szó volt róla, az 1082-ből az utókorra maradt I.László által adományozott oklevél^[18] említi először Peremartont. E szerint Peremorton ebben az időben a veszprémi püspök és káptalan birtoka. „A. Ch. 1082. S. Ladislaus R. H. possessiones ecclesiae Weszprem recenset et confirmat.

In predio nomine Permortun habet ecclesia terram latam, et pratum amplum nimis, sex vineas, septem aratores, duo molendina, dimidiam partem de ponte, tres vinitores, quatuor currigeros, quinque pastores, tres exequias facientes annuatim et iobbag multos, ac vnum pulsatorem Scene nuncupatum.” 1433-ban plébániáját („Plebanum de Peremarton”) emlitik. Mátyás királytól kapta az országos és hetivásár jogot. A XV. században oppidum, (kis város, erőditmény) így tartották számon az 1524. évi urbárium szerint is.

Nézzük a további Nak vonatkozású dokumentum tartalmát.

1304. júliusában kelt az alábbi irat^[19]: „Miklós pécsi prépost és káptalan bizonyságlevele: megjelent előttük a Papa nemzetségbeli Kustan fia László fia Demeter, aki a Tolna vármegyében fekvő, Nok nevű birtokát – amely Jurke fia Jurke terra-ja (földje), János két fia: István és Domokos, a vevők földje, a fehérvári egyház Inám nevű földje és Berolth-i Herbord fia Balázs földje között fekszik, és ahol Szent István első vértanú tiszteletére szentelt templom található – patrónusi joggal (az egyház kegyúri jogával) együtt eladják 80 márkán a Somogy megyei, Zala-i Sydo János két fiának: Istvánnak és Domokosnak, akik közül ez utóbbi most személyesen is megjelent. Erről a káptalan pecsétjével megerősített oklevelet adunk ki, a káptalan méltóságsorával, Gallus mester, pécsi olvasókanonok keze által.” A regeszta megtalálható Fenyvesi László: Tanulmányok: tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái (Tolna megyei levéltári füzetek 8. Szekszárd, 2000) 56. oldalán.

A dokumentumból kiderül, hogy Nak tulajdonosa a 13. században a Papa nemzetségbeli Kustán unokája, Demeter volt, és a falunak volt egy temploma is. 1304-től az új tulajdonosok a Koppán (Catapán) nemzetségbeli Zalai Sydo^[20] János fiai, István és Domokos lesznek, akiknek a szomszédban már volt birtokuk. A további szomszédok Inámban (délen) a fehérvári keresztesek, ott pedig ahol a Szent István vértanú templom állt (valószínűleg a térképen 163-as számmal jelölt templom) Berolth-i Herbord fia Balázs a szomszédos birtokos. Tekintettel arra, hogy az 1275-ös oklevél szerint egy naki Balázs (Blasius) nevű mester rendelkezett a fehérvári keresztesek görbői birtokával, valószínűsíthető, hogy ő, az itt említett Berolth-i Herbord fia Balázzsal azonos, és aki ekkor a Szent István templom körüli naki földek ura volt. (A két irat keletkezése között csak 29 év van!) A harmadik szomszéd, Jurke fia Jurke – a névből következtetve – azonos lehetett Györke fia Györkével, aki a szomszédos Szilágy birtokosa volt ekkortájt. (Róluk bőven lesz szó, a Hol van Szilágy? című fejezetben.)

Mint ahogyan Nosztány falu ismertetésénél láthattuk, az Árpád házi királyok után a Vencel-párti (Kőszegi) Henrik bán és utódai szerezték meg a Koppány vidékét. Tőlük Róbert Károly vette vissza a birtokokat és a hozzá hű nemeseknek adományozta. Így szereztek dunántúli birtokokat például a Héderváryak. A Héder nembeli Köcski Sándor országbíró 1319-ben elfoglalja Kőszeget, a Henrik-fiak központi várát. Csák Máté halála után – 1326-ban - Károly Róbert király, a Csák nemzetségre, II. István fiaira, III. Péterre és III. Istvánra birtokcserét kényszerít, és fontos dunántúli váraikért (Csákvár, Bátorkő, Gesztes, Csókakő, Csesznek) cserébe Dumbo és Nyék várait kapják^[21]. (Sajnos a Csák-nemzetség Trencséni-ágában Dr. Szőke Sándor által összeállított családfában a Csák-nembeli Györkét és fiát Pált nem találtam.) A Csák család ekkortól kezdi használni Dombai nevet. Így került Dombóvár környéke a Dombai család birtokába. A Dombai család Mátyás király idejében élte a fénykorát. „A Héderváryak Tolna megye nyugati részén végigvonuló ozorai, tamási és döbröközi uradalmával párhuzamosan, nyugat felé, vonultak végig még a megye területén a Dombayaknak hasonló fekvésű, bár kisebb birtokai, a megye északnyugati sarkában fekvő Nyéktől, ahol erősségük is volt, le Délnek, Szakcs mezővárosán át, Dombó váráig falvak – oklevelek hiányában – ismeretlen számával.” – írja Horváth Árpád, Csánky Dezsőre hivatkozva.^[22] Ez a Hunyadiak kora, a XV. század második fele. Dombai Pál sírját 1760-ban a felsőnyéki öreg templom lebontásakor találták meg ezzel a felírással: „Itt nyugszik Dombai Pál a Kapos és a Balatonból kifolyó Sió közti földeknek ura.”

Az 1381-es somogyi konvent jelentéséből kitűnik, hogy Nakot a kincstár részére vissza akarták szerezni, de azt a „Veszprémi Püspökség nevében a jelenlévő Acha falu (Somogyacsa, Szil szomszédságában, 1406-ban "Poss. Acha" a veszprémi püspökség birtoka.) bírája megakadályozta.” ^[23] Ez azt jelenti, hogy ebben az időben Nak, vagy egy része, már a Veszprémi Püspökséghez tartozott.

 „(12. die Marie Magdalene.) A somogyi konvent jelenti Lajos királynak, hogy levelére Gollya-i Pethew fia: Péter királyi emberrel kiküldték János frater papot, akik visszatérve egybehangzóan jelentették, hogy Mária Magdolna-napján (júl. 22.) kiszálltak Nok és Kukenyestoti birtokokra, és oda összehíván a szomszédokat és határosokat a birtokokat a nádor részére királyi adomány jogán visszavették (recaptivassent), de amikor a birtokokat minden haszonvételükkel és tartozékukkal a nádor részére iktatni akarták örök birtoklásra, azt a veszprémi püspök nevében Acha-i falubírája, Miklós fia: Mihály ellentmondással megakadályozta (contradictionis obstaculo obviasset), ezért a püspököt helyben (ibidem et eodem loco) Jakab-nap nyolcadára megidézték a királyi jelenlét elé.”^[24]

A 14. században Nak egy része (Szilágy-Szilfás) valószínűleg a Csák nemzetséghez került. Egy 1346. 10. 26. keltezésű okmány szerint: „A fehérvári káptalan előtt Chaak-nembeli Györke fia: Pál, kéri nemes, tiltakozik az ellen, hogy Vesszős [Vezsceus] mester nak-i [Nook] officialisa: Varjú [Voryu] János és jobbágyai segítségével febr. 25-én fényes nappal az ő (Pál) Szilágy [Scilagh] nevű tolnamegyei birtokának Nak [Nook] felé eső határköveit és egyéb határjelzéseit lerontotta, mire István vajda az említett Szilágyot elfoglalta és a saját birtokához: Egyházasmerséhez csatolta, továbbá erdejét gyökeresen kiirtotta, sőt hogy a birtokot biztosíthassa, tanúvallomást akar tartani. E tanúvallomásba Pál semmiképp sem egyezik bele, sőt tiltakozik ellene.”^[25] (Az eset részletes leírását lásd később, a „Hol van Szilágy?” című fejezetben.) Az Egyházasmerse megnevezés arra utal, hogy valamikor templommal rendelkező, nagyobb helynek kellett lenni Mersének. 1351. 11. 10-12-én, Márton napkor, Miklós nádor jelenlétében Fejér vármegye generális gyűlést (közgyűlést) tartott Szakcs mellett, hogy hol, azt nem tudni. Mint a térképen láthatjuk, Szakcstól délre, akármilyen nagy gyűlés megrendezésére, bőségesen volt sík terület. (Gondolom liba és újbor is volt elegendő.) Hogy miért Tolna megyei területen gyűltek össze, arra az lehet a magyarázat, hogy sok vita Tolna és Somogy területén fekvő helységet érintett: Görbőt, Ábrahámot, Szilágyot, Nakot – Tolnában, Mersét, Zymánt, Dadát, Gyalánt – Somogyban. Két vonatkozó oklevél rövid összefoglalását (regesztáját) az alábbiakban bemutatom:

DL 51602. Kelt: 1351-11-10. Kiadó: MIKLÓS NÁDOR.

Regeszta: Szakcs [Zakch] (Tolna megye) mellett. Miklós nádor, a kúnok bírája felszólítja a somogyvári konventet, hogy kiküldöttjük és az ő embere járják be szilágyi Gyurke fia: Pál Szilágy [Zylaagh] nevű birtokának Miklós fia: Miklós Merse [Merse] (Somogy megye) birtoka felé eső határait és iktassák be az őt megillető négy hold birtokába. Miklós fia: Miklós ugyanis megidéztetvén, vonakodott letenni az esküt arra vonatkozólag, hogy a nevezett négy hold föld őt illeti. A felsorolt nádori emberek: zimányi [de Zyman] (Somogy megye) Lőrinc, dada-i Lőrinc fia: Miklós, chel-i András. Papíron, zárópecsét darabkáival. (No. 982.) - Regeszta forrása: Publikált regeszta: Kállay 1079. sz.

DL 51603. Kelt: 1351-11-12. Kiadó: MIKLÓS NÁDOR.

Regeszta: Szakcs mellett. Miklós nádor, a kúnok bírája Tolna megye részére tartott közgyűlésén elmarasztalja naki Gunya [Gyunia] fiait: Domonkost és István, mert nem jelentek meg szilágyi Gyurke fia: Pál ellenében, Gyaláni [de Gyalan] (Kisgyalán, Somogy megye) Konrád fia: Lőrinc királyi és zimányi Lőrinc nádori emberek ugyanis be akarták járni Szilágy [Zilaagh] birtok határait s ennek Merse birtok felől Miklós fia: Miklós és Nak felől pedig Gunya fiai - utóbbiak György nevű tisztjük révén - ellenmondottak, miért is a nádori közgyűlésre megidézték őket. Papíron, zárópecsét darabjaival. (No. 983.) - Regeszta forrása: Publikált regeszta: Kállay 1080. sz. A szövegben a kiemelést azért végeztem, hogy kitűnjék az, hogy Szilágy határos volt Nakkal és Mersével is. Elképzelésem szerint ez a déli, a hetényi inámi oldalon inkább valószínű volt, mint északon, hiszen ott Nak összeért Szakccsal.

A 13-15. századi nakkörnyéki tulajdonosokat összefoglalva (zárójelben az írásos emlék kiadásának dátuma) az alábbi sorrendet kapjuk: Veszprémi Püspökség (1266), Fehérvári Keresztesek (1275), Berolth-i Herbord fia Balázs, a Papa nemzetségbeli Kustan fia László, majd fia Demeter 1304-ig, Zalai Sydo János fiai, István és Domokos 1304-től, Csák nemzetség Györke ág, (Szilfás. 1333.), Lackfiak (1343, Merse), Becheiek (1346), Mare-i Gunyák (1344), a domonkosrendi apácák (1355), Zychi Paskafiak^[26] (1364), Rozgonyiak (1430), Bodó András (1448), Thwrchyn Ferenc és Sykesdy Barna zálogtulajdonosként. (1499.) A szomszédos Dada 1520-as tulajdonosai között találjuk Hédervári Ferencet, Bodó Jánost, és enyingi Török Imrét (Török Bálint apját) is.^[27]

Remélem, hogy sikerült meggyőznöm a fenti bizonyítékokkal a tisztelt ovasóimat arról, hogy a Nak helynév nem származhatott személynévből, mint ahogyan a FNESz állítja, minden alap nélkül (220. oldal.) De genere Nok sincs, mint ahogyan – nagy valószínűséggel – nincs a német Nock személynévnek (de a nyílvesszőnek) sem köze Nak falu nevéhez. Aki nem hiszi, járjon utána. Györffy, Csánki, Kiss Lajos, Kniezsa, Mikesy, Stanislav, Szabó, Brechenmacher – mind az ellenkezőjét állítják. Egy bajuk van, hogy sohasem jártak Nak környékén. Tudom, hogy a szakértők okoskodó népetimológiának tartják a hasonló írásokat, de meggyőződésem, hogy az Árpád-kori személynévanyagunkban közel sincs annyi szláv elem, mint ahogyan azt a hivatásos nyelvészek feltételezik. A Merse helynév szláv Miroslav személynévből való származtatását mindenesetre már törölhetik is a munkájukból, éppen az általam bemutatott szóföldrajzi, történeti elemzésből, tekintettel arra, hogy Miroslávok a közelben sem voltak abban az időben, legalábbis a fellelhető korabeli írások, a mai család-, és helynévadatok alapján.