Ezt a pályamunkát az 51. Országos néprajzi gyűjtőpályázat Bíráló Bizottsága dicsérő oklevélben részesítette.
Budapest, 2010. december 18.
BEVEZETŐ
Ebben a tanulmányban egy nyugat-tolnai – egyutcás – falu 19-20. századi terület-, és lakosságváltozását mutatom be, egy falusi „cipészdinasztia” betelepülés-történetén keresztül, alapvetően családi archívumra hagyatkozva. Ahol külön nem jelöltem, ott saját, családi képeket, dokumentumokat használok. Ezeken keresztül érzékeltetem az utcakép változásait, hiszen anyai nagyapám a Fő utcában, az apai nagynéném az Eszterházy, míg szüleim az Újsorban laktak, ami alatt az Eszterházy utca túloldalát kell érteni. A három utcanév, három nagy esemény hatására alakult ki. Az első. a falu történelmi utcájának, – a Fő utcának – a létrejötte, amely Somogy-Tolna határával párhuzamosan fut észak-dél irányban. A 20. század előtt ebből az egy utcából állt a falu. A második esemény a Nagyatádi-féle nagybirtokrendezés volt, amelynek során 1930-ra kiépült a kelet-nyugat irányú Eszterházy utca déli oldala. A harmadik, az 1945-ös házhelyrendezésekkel és földosztásokkal kapcsolatos, amikor ennek az utcának az északi oldalára kezdték felépíteni a házakat. Nemcsak a ház és gazdasági udvar kialakítása jellemző egy-egy korszakra, hanem a falu és a nagybirtok alapvető viszonyának változása is. Családunkra jellemzően, a fotók egy falusi iparoscsalád életéből lesnek el pillanatokat, amelyben a mezőgazdasági gazdálkodásnak, munkának is jelentős szerep jutott.
Szekszárd, 2010. május Bilecz Ferenc
Háttér, ami a településképhez hozzátartozik
Nak község Tolna megyében, a Dombóvári kistérségben található. Földrajzi koordinátái: é.sz. 46° 28′ 24.35″ k.h. 18° 3′ 5.87″. Lakói magyarok. 2010-ben 618 fő lakott 299 házban, és a faluhoz 2 778 hektár földterület tartozott.
A falu nevét legkorábban egy 1266-os irat említi, villa Nok néven.[1] A Nak/Nok nevet többféleképpen magyarázzák. A faluban egy legenda él, amely így szól: „A koppányi basának volt egy Nak nevű szépséges leánya, akibe szerelmes lett egy magyar vitéz. Egyszer ez a vitéz elrabolta a basa leányát, lóra ültette, és meg sem álltak, amíg egy faluba nem értek. Itt bekéredzkedtek egy faluvégi házba, és kérték, hogy rejtsék el őket. A törökök egész estig kutatták, keresték, de nem találták meg őket. A faluban minden háznál jól bezárták az ajtókat, az ablakokat lefüggönyözték, nehogy fény szűrődjön ki, ami elárulhatta volna a törököknek, merre van a falu. A basa lánya nagyon félt, és kikukucskált az ablakon, jönnek-e az üldözők. Azok meg meglátták a világosságot az ablakban, és elkezdtek kiabálni, hogy „Ott vannak! Ott van Nak!” – hát így lett a falu neve: Nak.” Önmagában NAKnak, sem a NOKnak, nincs értelme a mai magyar nyelvben. Ha megtalálnánk az értelmét, akkor néhány helységnév lehetne jelzős összetételű is. A szótő maga a NAK (régiesen: Nok, Nock, Nook, Nakk) és jelző állna előtte: jágóNak, andorNAK. Van jó pár helységnevünk, amelyek neve -nakra végződik. (Andornak, Bakonak, Barnak, Csanak, Csorbának, Dobrónak, Dusnak, Idvornak, Jágónak, Kanak, Kapornak, Nak, Obronak, Palaznak, Parnak, Rozsnak, Szalonak (Schlaning), Szalatnak, Zalatnak.) Néhány kivételével felbonthatók szótőre és –nak ragra. De mi ennek az értelme? Az igeragozás (többes szám harmadik személy) nyilvánvalóan kiesik. Marad(nak) a részeshatározós, vagy a birtokos személyrag (idegen nyelvi mintára: német „für”; orosz „для”;) vagy a latin eredethatározó „de”, honnan, hova „via de villa Bako” Bakóra vezető (Bakónak menő) út = Bakonak, vagy Bakó (Bakónak a ) faluja = Bakonak, esetek. A -nak rag a részeshatározói és a birtokos személyrag funkción kívül sokféle jelentéssel rendelkezik. A –nak ragos névszó a mondatban lehet például: helyhatározó, állapothatározó, eredményhatározó, okhatározó, célhatározó, tekintethatározó és még ki tudja mi nem? Egyelőre csak azt tételezhetjük fel, hogy Nak helységnév valamilyen idegen eredetű névszóból alakult ki, hacsak valaki rá nem mutat arra, hogy a nok valamilyen ómagyar lexéma és a képző itt egy önálló szó volt valamikor. De mit kezdhetünk egy lexémává vált képzővel vagy raggal? Idegen, feltehetően német vagy vallon eredetűnek tartják a szakértők is. Néhányan, (meg nem nevezett[2]) forrásra hivatkozva, lehetségesnek tartják, hogy a Zichy család egyik veje, bizonyos de Genere Nok kapta birtokul a falut az akkori hűbéri viszonyok szerint. Állítják, hogy „több legenda és mese közül jelenleg ez az egyetlen elfogadható magyarázat és írott forrás e furcsa néveredetre.”[3] De Nok nemzetségről nem tudunk! A német Nock személynévnek (de a nyílvesszőnek) sem lehet sok köze Nak falu nevéhez. Nak falu a „Réti folyónak” is nevezett, Marosd és Várong között eredő, patak völgyében alakult ki. A szomszédos helynevek, a földrajzi viszonyok, és a történelem elemzése nálam azt eredményezte, hogy a „Nok” falunév kialakulásában a francia nyelvű szerzetesek, lovagok szerepét találtam döntőnek. Ilyen szomszédos hely „Mersi” és „Várong”, amelyek névadói kapcsolatban lehettek a francia nyelvvel, ugyanis a somogyvári Kupaváron -- a Saint Gilles apátság mintájára építtetett kolostorban -- az 1200-as évekig francia alapítású bencés szerzetesrend élt. 1047-ben András királyunk befogadta a verduni szerzeteseket, a kalocsai érsek is a francia György lett. A szomszédos Várongnál a falu nevét királyi (külföldi, normann-varég) testőrség nevéből eredeztetik. Arra a kérdésre, hogy hogyan egyeztethető össze a francia a normannal Magyarországon, az a válasz, hogy a keresztesek seregében (ugyanígy a király testőrségében is) a zsoldosok ebben az időben, nagy számban besenyők, franciák, és varég gárdisták voltak. Ha Merse francia eredetű személynévből lett helységnév, akkor a Noque (Nok) francia elnevezés is szóba jöhetett a szomszédos helységre. Az óangolban merse=mersc, lápot, mocsarat jelent. Franciául ugyanez marais. Luxembourgban egy város és egy kanton neve Mersch. Az ófranciában a Noque „zöld öböl”, „félkör alakú bemélyedés a dombok között, völgykatlan” jelentésű. (Ezt egy francia-angol szótárban találtam meg: Noque: early French name for Green Bay.) Nak két domb a Mersi és az Almási között fekszik, a veszprémi és a pécsi püspökség határán. Elképzelhető, hogy valamikor a 12. században úgy nézett ki, mint egy zöld öböl „lápafő” alatt. Merse, Várong, Nak – egy helyütt, egy időben, megfelelő történelmi és földrajzi (Lápafő/Vápa-fő) háttér magyarázattal együtt, az ófrancia névadás logikus feltevésnek tűnik, és ez az elmélet sem gyengébb az eddig ismerteknél. Nak közelében több templom is épült, ez látszik az alábbi térképrészleten, amely a Szekszárdi Múzeum kiállításán szerepelt.
Kép 1 Nak környéki középkori templomok
A térképen 71, 103, 122, 164, 220, 255, 207, számmal vannak jelölve a templomhelyek, és Nak körül egy kb 3-5 km sugarú körön belül álltak, Egyházasmersén, Várongon, Lápafőn, Borjádon és Nosztányban. 1304-ben a naki földesúri templomot, amelyet Szent István első vértanú tiszteletére szenteltek, tulajdonosa a Papa nemzetségből származó Kustán fia László fia Demeter, eladta Sydó fia János fiainak, Istvánnak és Domokosnak. (DL 1677. Kelt: 1304-07-00. Kiadó: PÉCSI KÁPTALAN. Régi jelzet: Q 316 / 39 31). Így szól erről az 1304. júliusában kelt az alábbi oklevél[4]:
Kép 2 Nak. Dűlő nevek
„Miklós pécsi prépost és káptalan bizonyságlevele: megjelent előttük a Papa nemzetségbeli Kustan fia László fia Demeter, aki a Tolna vármegyében fekvő, Nok nevű birtokát – amely Jurke fia Jurke terra-ja (földje), János két fia: István és Domokos, a vevők földje, a fehérvári egyház Inám nevű földje és Berolth-i Herbord fia Balázs földje között fekszik, és ahol Szent István első vértanú tiszteletére szentelt templom található – patrónusi joggal (az egyház kegyúri jogával) együtt eladják 80 márkán a Somogy megyei, Zala-i Sydo János két fiának: Istvánnak és Domokosnak, akik közül ez utóbbi most személyesen is megjelent. Erről a káptalan pecsétjével megerősített oklevelet adunk ki, a káptalan méltóságsorával, Gallus mester, pécsi olvasókanonok keze által.” Nak önálló plébániával rendelkezett, melynek filiája volt Lápafő és Várong községben. A regeszta megtalálható Fenyvesi László: Tanulmányok: tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái (Tolna megyei levéltári füzetek 8. Szekszárd, 2000) 56. oldalán.
Nakról a Katolikus Lexikonban az alábbiakat olvashatjuk:
„Nak, Tolna megye. Plébánia a pécsi egyházmegye dombóvári esperesi kerületében. - 1332: már létezett. Templomát Szt. Mihály tiszteletére szentelték, a mait 1904-ben építették. A törökök 1526 u. elfoglalták. 1772-ben alapították újra. Orgonáját (2/13 m/r, op. 507.) 1906: az →Angster gyár építette[5]. Harangjait 1923: 60 cm átm., 1926: 88 cm átm. ismeretlen mester öntötte. Kegyura 1880: Eszterházy Miklós herceg.
Gerecze II:895. (a templom 1757-ben épült) - Schem. Qu. 1981:232.
Lakói 1840: 873 r.k., 5 izr., 139 egyéb vall., össz. 1017; 1910: 1231 r.k., 1 ref., 21 izr., össz. 1253; 1940: 1189 r.k., 2 g.k., 3 ev., 1 ref., 1 izr., össz. 1196; 1983: 753 r.k., össz. 822. - 1948: r.k. ált. isk-ja volt.”
Megjegyzés: Az 1772-es újraalapítás nem teljesen értelmezhető, ha figyelembe vesszük az első templom 1757-es építését, vagy 1770-72-es adóösszeírásban szereplő 39 adófizető család meglétét. Pontosabban az alapítás az egyházra vonatkozik, amit bizonyít a naki Szt. Egyház pecsétjén található dátum is. Ekkor lett önálló plébánia, Lápafő, Várong, Nosztány, Szilfás filiálisokkal. A hívek száma 1783-ban 1131 fő volt. Az oltárt Lewis Róbert készítette fából, neogót stílusban. A templom építésze Molnár (vagy Horváth?) István hercegi építész volt. A templom, a régi templom helyére épült. A Szt. István első vértanú templom pedig, valószínűleg a falu északi végén, az Ökörélés dűlőben állhatott, a mai halastó partján. (Mersi közelében. A műholdas felvételeken jól látható a templomot körbevevő sáncárok.)
Fényes Elek 1851-ben Pesten kiadott „Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta betűrendben körülményesen leíratik”, azt írja Nakról, hogy: „Nakk, magyar falu, Tolna vmegyében: 780 kath., 4 zsidó lak., paroch. szentegyházzal. Bort termeszt; erdeje és vízimalma van. F. u. h. Eszterházy.”
Csánki Dezsőnél[6]: Nak (Nok) helységnév Villa Neku. (1138: Knauz. M. Strig. I. 89.) Terra seu poss. Nok. Villa Nock, Nok. Részben a veszprémi püspökségé volt.
Crusius postalexikonában (Bécs, 1804. IV. r. 1. kötet. A magyarországi posta története) is megtalálható Nak, „mint amely a dombóvári Eszterházy uradalom egyik faluja és Somogy megye határán fekszik. Tolnától 18 órányi távolságra van.”
A Pesthy Frigyes féle felmérésben - 1864-ben - a nakiak még ezt a választ adták a 4. kérdésre [7]: „A most meglevő községnek valóságos eredetéről bizonyos tudomással senki sem bír; azonban a létező egyházi iratok közt ezen község 1772-ben mint anyaszentegyházzal bíró fordul elő. Azelőtt tehát bizonytalan időkig a szakcsi anyaegyházhoz tartozván, meg sem lehet határozni, hogy mikor lett e néven említve. A létező egyházi iratok a szakcsi anyaegyháznál adhatnak erről kellő felvilágosítást.” Az elöljárók (a lelkész, a tanító, a jegyző, a bíró, esetleg a választott esküdtek) a gyűjtést alapvetően a faluban ismert mesékre, mondákra alapozták, kikérdezve az öregeket és a tanultabb embereket. Ezért ezeken a területeken arra a kérdésre, hogy mikor említették először a falu nevét, vagy honnan „népesítetett be” a falujuk - elégséges ismeretek hiányában - nem adhattak kielégítő választ. Viszont jól mutatja, hogy kinek, minek tartották magukat a hagyományaik szerint. Nakon, 1864. április 19-én küldték be a választ.[8] Összeállította: Szemenyei Mihály lelkész, Kaposy György tanító, Gunda Lajos jegyző, Kétyi György bíró. A község leírását – az átlagtól eltérően - jobban részletezték a 7. pontban: „Ezen község határos éjszakról Lápafővel és Váronggal, keletről mielőtt az úrbéri regulatio bekövetkezett volna határos volt Szakcs mezővárossal, a bekövetkezett Urbéri Szabályozás után keletkezett uri birtok elválasztván e községet a szakcsi határtól, jelenleg keleti szomszéda Nosztán puszta: délről Hetény és inámi pusztákkal, melyek Somogy megyében vannak, és végre nyugatról ugyan Somogy megyében levő Szill községgel. A faluhoz legközelebb álló szántóföldek és rétek a következő topographiai nevek alatt fordulnak elő. Almási dűlő, szántóföld és sári rétek. Az első valószínűleg az ott hajdanán fenn állott és vadon nőtt körtvély és almafáktól az utóbbi pedig mocsáros hely lehetvén valamikor, a mocsáraktól vehette elnevezését. Kőlábi dűlő, az itt fenn álló kőláb vagy oszlopra állított szobortól vehette elnevezését. Érmelletti dűlő: ezen földek alatt messzebbről keletkezett ér, vagy folyócska, csermely húzódik, innét vette elnevezését. Itt közben esőleg megemlítendő, hogy a községnek jókora kiterjedésű legelője van. E legelő résznek nyugati végénél kezdődnek a községnek legjobb szántóföldei, valamint átaljában az egész határ, úgy ezen hetényi- és inámi-dűlő név alatt ismeretes földek meglehetős rónaságú fekvésűek és termékenyek. A falu alatt egy jókora kiterjedésű 35 holdas nádas húzódik el, melynek éppen közepe táján az úgynevezett malom-árok választja el Tolna megyét Somogytól. Ezen bozótság éjszaki végén kis Mersi név alatt fordul elő egy kissé emelkedettebb rétség, a nevét ezen helyiség a szomszédos inámi pusztának egyik kiegészítő részét képező Mersi pusztától veszi. Ezen Mersi puszta pedig hajdan bizonyos Mers nevű magas rangú katonatisztnek tulajdona lévén, róla neveztetett el. Végre a községnek éjszaki részén végződő legelőbirtok ökörélés, somosi és rókaberek név alatt ismeretes. Valamint az almási név alatt előfordult dűlő a mondott vadgyümölcs fáktól úgy az itt érintett somosi berek is somfáktól, melyek régen itt tenyészhettek, neveztetett el. Ebből azt lehet következtetni, hogy e községnek éjszaki része régente erdőföld lehetett, és így Nak községnek határa röviden de körülményesen le van írva, a lakosság pedig egészen magyar ajkú és rom. Katholikus hitvallású.” (Kiemelések tőlem).
A Tolna Megyei Levéltár Alispáni iratok között (15235/1940. számon) a Közigazgatási tájékoztató lapon található Nak (úrbéres, 1848 előtt) kisközség 1925-ös közérdekű viszonyainak leírása. A történeti leírás az alábbi: „Az Árpádházi királyok korában, a XII-ik, vagy XIII-ik században keletkezett. Neve eredetileg NOK volt. (Zichy kódex I.130). Eredetileg Tolna megyéhez tartozott. A község a török hódoltság idején elpusztult és 1752-ben magyar lakosság települt ide.
A 800 holdas naki major nevű pusztát 30 évvel ezelőtt a község területéből lecsatolták és Újdombóvár eszményi községhez kapcsolták. (adatok hiányoznak)” Ez utóbbi mondat azért érdekes, mert az 1923-as földbirtokrendezéskor gyakorlatilag ezt kapta vissza a község az Újsor kialakítására! A falu 1632. kat hold területéből 1281 szántó, 126 kat. hold rét (kaszáló), 45 kat. hold szőlő, 81 kat. hold legelő, 79 kat. hold terméketlen terület volt jegyezve. Az 1275 összlétszámból 1264 r.kath. 1 g.kath. 4 ref. 2 ág.h.ev. 4 izr. vallású, 1274 magyar és 1 fő oláh volt. A faluban 270 ház, 410 lakásrésszel volt. Középületek: templom, iskola, községház. A községi képviselőtestület száma: 6 virilista, 6 választott tag, 2 póttag. Nagy és középbirtok nincs a faluban. A kisbirtokok átlagos terjedelme 7 kat. hold, törpebirtokok 3 kat. hold. Van 350 ló, 600 szarvasmarha, 1000 sertés, 300 juh. Háziipar: vászonszövés, házi szükségletre. 13 fő iparos. (cipész, asztalos, nyerges, bognár, lakatos, kovács). Megoldandó feladatok: műútépítés, világítás, vasútépítés.
Az 1937-es Tolna megye Adattára szerint, 1226 lakosa és 167 kat. hold (96 hektár, valószínűleg téves adat!) birtoka volt a községnek. A falu adminisztratív irányítását az alábbi személyek végezték: Körjegyző: Arany János. Segédjegyző: Papp Gusztáv. Irnok: Monostory Teréz. Községi orvos: Dr. Klapka János. Postamester: Bakos Erzsébet. Plébános: Fodor József. R.k. iskola: Cser János igazgató-kántortanító, Horváth József tanító. Iparosok, kereskedők voltak: Asztalos: Apáti István, Vörös Imre. Bognár: Kakas Ferenc. Borbély: Czakó János, Markovics György, Béres János. Cipész: Bimbó Ferenc, Farkas Mihály, Tölösi Antal. A listából kimaradt cipészek: Gadár Ferenc, Bilecz Lajos, Mányok Ernő, Varga József, később Kovács István. Kovács: Süle István, Vörös Gyula. Lakatos: Nagy György. Mészáros: Szitár József, Bíró János, Vörös László. Vegyeskereskedő: Farkas Mihály, Kovács János, Lekics Antalné, Weisz Jónás, Wolf Miksa. Vendéglős: Csókás György (falu, a templom közelében), Farkas Mihály, (utána: Kiss Imre, Eszterházy utca) Nagy Vilmos (a régi falu végén, a mai közepén), Szitár József (a régi csárda helyén, az Eszterházy és a Fő utca sarkán. A házon ma Szittár Gyula – hősi halált halt pilóta – emléktáblája látható). Nem szerepel az adatok között a községi bíró, aki a falu első tisztviselője, a községi elöljáróság feje, a községi képviselet választott elnöke volt. A 19. században a falu már nem tartozott a földesúr hatáskörébe. Inámban és Nosztányban állt az Eszterházy kastély, amelyben az intéző lakott, aki a nagybirtok és a cselédek napi dolgait rendezte. Az 1860-as telekkönyvi térképvázlatból kiderül, hogy a falu keleti szomszédja „Új Dombóvár”, a későbbi eszmei község, vagyis az úri birtok lett. „keletről mielőtt az úrbéri regulatio bekövetkezett volna határos volt Szakcs mezővárossal.” írják a nakiak 1864-ben. Nakon rendesen szabályozott községi közigazgatási életet éltek, melyben a községi bírónak vezető szerepe volt. Csendőrőrs, rendőrség sohasem volt a faluban, csak önkéntes tűzoltóság. Legközelebbi csendőrőrs 10 km-re, Szakcson volt. A lányok korán – 14-16 évesen férjhez mentek. Húsz éven túl a hajadon már vénlány volt. 1935-36-ban, Vonyó Kata nem mehetett férjhez a szerelméhez, Vörös Ferkóhoz, ezért 22 évesen falun kívül keresett magának egy Vörös Ferencet és hozzáköltözött. 1954-ben a hetedikes Macek Annust felpofozta Kelemen Gáspár igazgató, mert terhes lett, és a nyolcadikat már nem kezdhette meg. Hát így változnak az idők...
Családnevek az 1931-es Községi adófőkönyv alapján: Apáti, Balog, Bana, Barabás, Baranyó, Béldi, Béres, Bimbó, Bíró, Bodó, Bódog, Bognár, Bognár, Bucsi, Cser, Csizmadia, Csókás, Czakó, Czeglédi, Darázsdi, Durczi, Farkas, Ferencz, Fodor, Fülöp, Gadányi, Gadár, Gondos, Gulyás, Hájder, Halmai, Hegedűs, Hetesi, Hiti, Horváth, Iván, Juhász, Kadarkuti, Kakas, Kanizsa, Kapinya, Keceli, Kelemen, Kétyi, Kinli, Király, Kiss, Koltai, Kovács, Kránicz, Kum, Lakatos, László, Lekics, Lukács, Madarász, Magas, Maglóczki, Magyar, Markovics, Marosi, Márton, Mikolics, Nagy, Orbán, Pál, Pap, Pető, Pintér, Rab, Rádóci, Salamon, Sipos, Spergel, Süle, Szabó, Széles, Szeli, Szép, Szili-Balog, Szita, Szittár, Takács, Taszári, Tolnai, Tormási, Tölösi, Turi, Vancsa, Varga, Vonyó, Vörös, Weisz, Wolf, Zsiga.
Kép 3 Ezüstkalászos gazda oklevél, 1948-ból
Kép 4; Kép 5 Adásvétel hitbizományból, 1934-ben
Kép 6 és telekkönyvi bejegyzése 1937-ben.
Az Eszterházy utca kialakulása
(Nagyatádi birtokrendezés következménye, 1923-1945)
Mielőtt az utca létrejöttét bemutatnám, először kitérek néhány olyan létesítményre, amely később befolyásolta a falukép ezen részének alakulását. Ezek: a kisvasút, a szeszgyár, a malom, no és az Eszterházy uradalom.
A 20. században Nak életében meghatározó szerepet játszott a „kisvasút” (Gazdasági Vasutak, továbbiakban: GV), mivel közúti összeköttetés Dombóvárral csak nagy kerülő úton – Szakcson keresztül -- létezett. A falun kívüli föld, herceg Eszterházyé volt, de kisebb-nagyobb területekre osztva bérbe adta jómódú gazdálkodóknak, akik közül nem egynél apáról fiúra szállt a bérleti jog, mint a Dőry-családnál, akik több nemzedéken át bérelték Tüske-pusztát. Nosztány-puszta 1946-ig Újdombóvár eszmei község része volt. Egyik bérlőjének nevét egy első világháborús emlékmű felirata is megőrizte: „állíttatta Szabó Lajos, Nosztány puszta bérlője, 1922. augusztus 27-én.” Az emlékművet a hagyományőrző fiatalok felújították.
Kép 7 Inám. Eszterházy kastély
Kép 8 Nosztány. Eszterházy kastély
http://www.nak.hu/galeria.htm
A bérlők intézőket alkalmaztak, az ő feladatuk volt a cselédek földművelő és állattenyésztő munkájának irányítása. Voltak kisebb kaliberű bérlők is. Például Strasser Henrik. Az ő kezdeményezésére kezdtek foglalkozni a vasútépítéssel. Ezt bizonyítja az ORSZÁGOS HIRLAP II. évf. 20. számában, 1898. január 20-án, a 12. oldalon megjelent hír: „Közlekedés. Vasúti előmunkálati engedélyek: Strusser Henrik, Inám pusztai lakos haszonbérlőnek, a magyar királyi államvasutak Új-Dombóvár állomásától Mászlony, Alsó-Hetény és Inam puszták, továbbá Gölle, Nak és Szili községek irányában Inámig vezetendő rendes nyomtávú gőzüzemű helyi érdekű vasútvonalra.” 1914-ben először a kegyes tanítórend indított járatot Csoma-Szabadi MÁV állomásról egészen Somogyszilig. Itt megindult a személyszállítás két- és négytengelyes, lórékből átalakított személykocsikban. A kegyes tanítórendnek két vontatójárműve – egy gőzmozdonya és egy Austro-Daimler-motoros mozdonya – volt. A Világháború megállította a fejlődést. Az Eszterházy bírtok gazdasági igényeinek kielégítésére csak 1923-ra épült ki a Nosztány-pusztáig elérő GV hálózat, 60,3 km-es hosszban. 1948-ban még pár összekötő- és szárnyvonallal bővült, majd a Gazdasági Vasutak első Ötéves Tervének keretében megépült Inámpuszta-Cserepespuszta szakasszal érte el végleges formáját. Az Inám-Nak-Nosztány vonal építése 1949-ben kezdődött. A kiegészítés megvalósításában nagy szerepe volt a nakiak követelésének, hogy biztosítva legyen számukra is a személy és áruszállítás. A kisvasút jelentőségét mutatja, hogy 1951-ben, május 5-én tartott naki községi tanács VB ülésén az alábbi Határozat született. „Inám puszta csatlakozását Nak községi tanács végrehajtó bizottsága a község nevében szívesen veszi. Mivel szocialista építünknek irányítása Dombóvárról sokkal könnyebb, mint Kaposvárról, a gazdasági vasút kiépítésével Dombóvár sokkal könnyebben megközelíthető, valamint területi adottság (Somogy megye sarkal bele Tolna megyébe) megkívánja, hogy Tolna megyéhez tartozzunk és ne Somogy megyéhez.” A kiépítés után csilléskocsik sora hordta a cukorrépát a dombóvári „nagy vasútra”. Egy zárt (paklikocsi) és egy pőre tehervagon állt a lakosság rendelkezésére egyéb teherszállítmányok (elsősorban építőanyagok, szén, fa) fuvarozására. Az ötvenes években késő ősszel -- a volt szeszgyár előtt felhalmozott-- répaprizmák látványa mindennapos volt. Itt a gazdák répája várt elszállításra a kaposvári cukorgyárba. Cserébe szeletet, melaszt, cukrot és pénzt kaptak. A vonat az Eszterházy – akkoriban Sztálin, majd Petőfi – utca kertjei alatt döcögött lépésben a domb miatt. (Szép nagyszüleim kertjénél mindig le tudtam lépni a mozgó vonatról, minden kockázat nélkül.) A vonatnak Nakon az utca felénél, és a falu Inám felöli végén volt egy-egy megállója. A 60-as évek elején fedett állomás épült a faluvégi megállónál. Inám állomáson az államosítás után deltavágányt létesítettek, és az addig különálló két vonal, a Dombóvári és a Csoma-Szabadi GV itt találkozott. Nakról Dombóvárra 1 óra alatt lehetett beérni a kisvasúttal. A Nak-Alsóhetény műút megépítése után, 1980-ban, a kisvasutat feleslegesnek ítélték az akkori illetékes elvtársak, és ez a leszereléséhez vezetett.
Kép 9 GV hálózat térképe
Kép 10 A Dombóvári Gazdasági Vasút szerelvénye Tüskében, a '70-es években.
FOTÓ: Erky-Nagy Tibor
Kép 11 A Dombóvári Gazdasági Vasút pályája a Konda-völgyben, az elbontás előtt, 1994-ben.
FOTÓ: Erky-Nagy Tibor
Nakon a XX. század első felében - a szeszgyárnál - volt egy malom is, mellette a Krakler molnár háza állt a megyehatáron, amelynek mára már a nyomai is eltűntek a malommal és a szeszgyárral együtt. Tolna megye levéltárában található az 1915. aug. 31-i Alispáni időszaki jelentés, amelyben Inám puszta, u.p. Dombóvár, hellyel van megjelölve a naki malom, mint Strasser Henrik gőzmalma. A megyehatáron épült malom, később a szeszgyár hovatartozása, mindig vita tárgyát képezte. A malom nevét Esterházy Pál gőzmalma, Nak néven olvashatjuk Szitkovics Sándor: Fejezetek a Tolna megyei malmok történetéből című írásában, (TMÖL Tanulmányok 4. kötet megjelent, 1994) valamint A gyárak Tolna megyében 1922-ben feliratú térképen 36-os jelölésű. (TMÖL alispáni lt. 3757/922). A szeszgyár, Inám-puszta néven, Magyarország gazdasági térképekben 1913, (Szerk. Edvi Illés Aladár és Halász Albert. Bp. 1921) anyagban található. Az Újdombóvárhoz tartozó Inámpusztai gőzmalomról, először a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1892. évről szóló jelentésében olvashatunk. Tulajdonosa Deutsch Zsigmond. A kazán tűzfelülete 36,92 m2. Később Strasser Henrik gőzmalma, majd 1930-ban az inámpusztai Renaissance Bérgazdaság 70 q őrlésű malma, 1942-ben az Inámpusztai Gazdaság naki malma, végül, 1942-ben Esterházy Pál Gőzmalma, Nak – néven szerepel. A malmot 1947-ben államosították, a szeszgyár 1949-ig üzemelt. Legvégül, 1953-ban, a kormánydöntésre, lebontásra került létesítmény kéményének tégláit a nakiak használták fel – járdaépítésre az Újsorban. (A szeszgyárak és a malmok tömeges megszüntetése Magyarországon, éppen olyan ország romboló cselekedete volt az akkori kormánynak, mint a rendszerváltást követő kormányok intézkedése a magyar élelmiszeripari feldolgozó üzemek külföldikézre játszása -- és ezzel azok felszámolásának előkészítése.).
Kép 12 A malom és a szeszgyár újraindítása 1945-ben
Szólni kell még a hitbizományról és az eszmei községről.
A hitbizomány egy olyan rendelkezés, amellyel valaki - az alapító - bizonyos vagyont minden jövendő vagy legalább több nemzedékre a család elidegeníthetetlen vagyonának nyilvánítja. Magát a vagyont is hitbizománynak nevezi. Magyarországra a hitbizományt először az 1687. évi IX. t.-c. hozta be a főrendek vagyoni romlásának megakadályozása, az önkényes vagyon elidegenítések és tékozlás megfékezésére. A hitbizomány alapítása királyi privilégiumlevél alapján csak szerzeményi birtokra, a fennálló öröklési jog alóli kivételként jöhetett létre a család “fényének” (splendor familiae) biztosítása érdekében. Végrendeletileg érvényéhez szükséges királyi jóváhagyás, s az illető megyének vagy megyéknek, ahol a hitbizományi javak fekszenek, közgyűlésén történendő kihirdetés. A hitbizomány hatálya, hogy az utódok a hitbizományt annak elvesztésének terhe alatt el nem zálogosíthatják, s el nem idegeníthetik, legfeljebb az értékének egyharmadáig terhelhetik meg, a hitbizományi bíróság hozzájárulásával. (Hogy ez hogyan történt papíron, lásd példának a nagyapám, Gadár Ferenc és Eszterházy Pál herceg hitbizományos között létrejött adásvételi szerződést.) Az Eszterházy hitbizomány ugyanis megengedte az elidegenítést arra az esetre, ha a család érdekeit szolgálná és ahhoz az egész család hozzájárult. Ezt a legnagyobb hitbizományt, 1685-ben herceg Eszterházy Pál alapította (402.820 hold), elsőként az országban. Elnevezése: Hochfürstlich-Esterhazyscher Fideikommis, vagyis Magas-hercegi Eszterházy hitbizomány. Külön érdekessége, hogy nem szerzeményi, hanem ősi vagyonból[9], (szerintem a török után szerzeményi volt a vagyonának jó része) ami ellentmondott az 1687. évi IX. tc-nek. Pál herceg és nádor az alapítást 1695–1696-ban két végrendeletben erősítette meg. Az Eszterházyak birtokának területe Galgóczi Károly szerint elérte, ha meg nem haladta a württembergi királyságét. Ágoston Péter az egész hitbizományt egy millió holdra becsülte. 29 uradalmi központja volt és két részre: felső és alsó uradalmakra osztották. A felső kerülethez a nyugat-magyarországiak tartoztak. Ezeket 1764-ig egy, azután két felügyelő (inspector) igazgatta. Az alsó uradalmak két: lévai és ozorai kerületre oszlottak, mindkettő élén egy-egy felügyelővel. Az Eszterházy hitbizomány 54 075 kateszteri holdra terjedő dombóvári uradalmában az alábbi helységnevek szerepelnek: Új-Dombóvár (Csurgó, Dalmand), Kondor, Leperd, Mászlony, Nosztány, Szarvasd, Túr, Tüske, Gyula-Jováncza, Döbrököz, Kurd, Szakály, Kocsola, Szakcs, Nack, Pula, Gölle, Kapos-Szekcső, Sásd, Tékes, Vaszar, Nagyágh, Mekényes, Tófő, Ráczkozár, Meződ, Hörnyék, Jágónak, Vásáros-Dombó, Csikóstöttös, Gerényes, Tarros.[10] A hitbizomány alapítási jogát ez a törvény a Magnati et Proceresre, tehát a főurakra szorította, s a köznemeseket kifejezetten kizárta. A köznemesekre az 1723. évi L. t.-c. terjesztette ki, mely az első törvényt részben módosította. (1885 előtt csak főnemesek alapítottak hitbizományokat, összesen 27-et. 1850-től 1870-ig összesen 11 új hitbizományt alapítottak.) 1870-től 1899-ig azonban, Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt 54-et, kétszer annyit, mint az egész rendi korszakban. Ekkoriban került sor köznemesi hitbizományok alapítására is. A hitbizomány alkalmas volt arra a célra, hogy a föld megszerzéséért folytatott nemesi vetélkedéseknek, családi torzsalkodásoknak, vagy lazaságoknak a birtok ne essen áldozatul. Eszterházy birtokon – mai szemmel nézve is – modern gazdálkodás folyt. Inámban a dohánytermelés, szárítás adott munkát a környékbelieknek. A cselédházakban trágyából nyert biogázzal főztek, szélkerék húzta a vizet az istállók számára, a terményt – főleg a cukorrépát – lóvasúton (lórén) szállították Dombóvárra. A múltban mindig a leghatalmasabb egyházi és világi személyek gondoskodtak arról, hogy ne kelljen feldarabolni, megosztani senkivel ezt az állattartásra és földművelésre kiválóan alkalmas területet. Ugyanakkor a 20. században a merev és megváltoztathatatlan tulajdonviszonyok már a fejlődés gátjaivá váltak, mivel nem tették lehetővé, hogy a nincstelen parasztok földhöz juthassanak. Éppen Illyés Gyula volt az, aki írásaival ráirányította a figyelmet arra, hogy föl kell oldani azokat a jogi védelmeket, amelyek a nagybirtokokat védték az akkori Magyarországon, hogy földet kaphasson a lakosságnak az a nincstelen része is, amelyik képes volna előre lépni, de föld híján nem tud gazdálkodni. De erre csak 1945 után kerülhetett sor. 1948. július 27-én jelent meg a 7930/1948. Korm. számú rendelet a családi hitbizományokhoz tartozó vagyontárgyak zár alá vételéről. A hitbizomány megszűntetéséről 1949-ben hoztak törvényt. (1949. évi VII. törvény.)
A fentiek ismertetését azért tartottam lényegesnek, mert a vizsgált területen a viszonylag csekély földesúri birtokokon kívül a veszprémi püspökség, a fehérvári kanonok, és az Eszterházyak osztozkodtak, még a török idők alatt is! Ez pedig jelentősen befolyásolta az itt élők életét, sőt hatással volt a török hódoltságot követő betelepítésekre is. Gondoljunk csak arra, hogy az Eszterházyak katolikusok voltak és mindjárt érthető lesz Tolna megye nyugati részének vallási hovatartozása! Nak kegyura is Eszterházy volt. (Kegyúr: Katolikus templomot alapító, fenntartó vagy anyagilag támogató és ezért kiváltságos jogokat élvező jogi személy.)
Az „eszmei község” magyar sajátosság. Ellentétben a Monarchia más országaival, nálunk az uradalmak önálló közigazgatási kategóriával nem rendelkezhettek, ezért „csináltak” maguknak egy „községet”, ami a nagybirtokokhoz kapcsolódva működött. A lakói teljesen vagy legalábbis túlnyomó részben bérlők, cselédek és uradalmi alkalmazottak voltak, akik a megélhetésük miatt függő helyzetbe kerültek a földbirtokossal. A községnek járó, törvény szerinti szerveket (képviselő-testület, elöljáróság), a helyhatóság jogait a földbirtokos kisajátította, és saját érdekében működtette. Az eszmei községek létezése tehát ellentétes volt a községekről szóló törvénnyel, mind a betűjével, mind a szellemével, de mivel jelentős magánérdekek fűződtek a működéséhez, és mivel az érintett nagybirtokosok komoly befolyással voltak az érintett vármegye közigazgatására, ezért a hatóságok sok évtizeden át szemet hunytak a létezése fölött. Újdombóváron az Eszterházy hitbizomány 1910-13-ban alakította ki az újdombóvári eszmei nagyközséget, amelynek területe 36 023 hold, 560 n-öl, népessége 4826 lélek. Állt: „Tüske, Gunaras, Kiskonda, Mászlony, Nosztány, Szilfás, Felső- és Alsó-Borjád, Felső-, Alsó-, és Kisleperd, Iharos, Ó-, Új- és Németdalmand, Csáblény, Kőkut, Vörösegyháza, Alsó-, és Felső-Sütvény, Ürgevár, Külső-, és Belső Pogányvár, Tárkány, Csurgó, Hangyálos, Szarvasd és Nagykonda pusztákból; Birka, Dombóvári, Szakcsi, Naki, Cser, és Újcser majorokból; és Kozmándi-, Újbíródi-, Keskeny- és Pilicz tanyákból” (Dr. Szőke S. Dombóvár. 1996/218. old.) Újdombóváron már 1918-ban kimértek az Eszterházy-birtokból 200 kataszteri holdat 591 építési teleknek, főleg vasutas, és más kisembereknek. 1924-ben a Belügyminisztérium rendelete alapján az eszmei községet fel kellett oszlatni, mert az újdombóvári Esterházy-telep 220 házával, mely ekkor készen állt, valóságos községet alkotott. A nagybirtok további felosztására – ami Nak, Eszterházy utcájának kialakítását lehetővé tette – csak a Nagyatádi féle földbirtokrendezés következtében valósult meg, 1923-28-ban. Bár ezt megelőzően is állt már itt néhány magánház, ezt bizonyítja az 1922/23-as tanév tanulólistája, ahol az alább felsorolt gyerekek „újsoriak” voltak:[11], természetesen utcanév és házszám nélkül, Nakhoz tartozva. I. osztály: Kétyi István, Kránic Katalin. II. osztály: Darázsdi János, Kovács Sándor, (Eszterházy u. 52) Kovács István, Kétyi Teréz, Pál Erzsébet, Takács Imre. III. osztály: Turi Katalin. IV. osztály: Apáti Margit, Szabó István, Szabó Teréz, Takács Ilona, Turi Mária. V. osztály: Béres János, Kum Juli, Szabó Teréz. VI. osztály: Szabó Rozália. Erre a magyarázatot az 1893-as Nak község kateszter térképén találhatjuk meg. (TMÖL). Itt látható, hogy kialakításra került az „Esterházy telep” 62 udvar-, és kerthellyel. (Ez a számozás, később is megmaradt. Nagyságuk 1200 négyszögöl, egységesen.) Ezekből a 6, 9, 15, 25, 27, 28, 31, 56 számú telkek már „házhelyként” vannak jelölve. Velük szemben, az északi oldalon, a naki kisházasok „nadrágszíj” parcellái húzódtak, amelyek csak 1945 után lettek összevonva és az útra merőlegesen kimérve házhelyeknek. A 29 és 30 számok között a később „Pap Antal” útjának elnevezett út húzódott, amelyen a kisvasút újsori megállójához lehetett kijutni, sokszor „nyakig érő sárban”. A mai Petőfi utcából egy ház van ezen a térképen jelölve, mégpedig a Szittár-ház fölötti, ami Kovács József tulajdona volt, és a 913/2-es kateszteri számmal látták el.
Kép nak 001 és 002
Nak. Kateszter 1893. Újsori rész.
A házhelykiosztás lebonyolítását az Országos Földbirtokrendező Bíróság 6090/1923 számú Ítélete alapján végezték el.[12] Tekintettel arra, hogy a hitbizomány Nak és Lápafő községek kérelmezőinek földhözjuttatására a borjádi területet adta át az OFB-nek, az a két község megváltási ügyét együtt kezelte. Nakra vonatkozóan ez így nézett ki:
A kialakítandó utca helyén lévő községi és magán földeket az Országos Földbirtokrendező Bíróság (OFB) „házhelyek céljára – az alábbiak szerint adandó kárpótlás mellett – megváltás útján megszerzi...” , a herceg Eszterházy Pál nádor által alapított elsőszülöttségi hitbizomány, pedig összesen 264 kat. hold 800 négyszögölet, „az államtól földbirtokpolitikai célra átvesz, és abból elsősorban a házhelyek részére megváltott területek kárpótlásául, Nak községnek, Kelemen Lászlónak, Máriának, és Gézának, Balog Jánosnak juttat, a többi ingatlant pedig az 1923. évi január hó 17-ik napján kiállított egyességi okirat szerint .......176 kérelmezőnek .........juttatja....” Elsőbbséget élveztek a hadirokkantak, hadiözvegyek, a vitézségi éremmel kitüntetettek, a hadiszolgálatot teljesítettek, nagycsaládosok. Az egyenlő körülményekkel rendelkezők között „sorshúzás eredményéhez képest” nyertek kielégítést. Az „új soron” végül 62 házhelyet mértek ki, (az Esterházy-telepen) amelyre hamarosan házak épültek. Ugyanebből az ingatlanból a 16 kat. holdat két vitézi telek kialakítására a vitézi szék rendelkezésére bocsátottak. Valamennyi földhözjuttatottat kötelezi, hogy a kapott ingatlan minden kat. holdja után a kat. tiszta jövedelem 100%-os összegét előlegül és kat. holdanként 1000 K. költségelőleget – felszólításra – a magyar állam részére fizessen meg. A megváltási árat a birtokbavételtől bizonytalan időre, de legfeljebb tíz évre elhalasztja, de a birtokbavétel és a teljes megváltási ár közé eső időre haszonbért kell fizetni, melynek mértéke 7,5-10 kgr. búzát, vagy annak tőzsdei árát kell minden naptári év szeptember havának első napjáig leadni. A megváltási árra az 1920. évi XXXVI. törvénycikk 42. §-a az irányadó. Lényege, hogy a vételárat az 1914 előtti viszonynak megfelelő aranykoronában állapították meg és azt teljes egészében az új tulajdonosoknak kellett megfizetniük. (A fenti Ítéletből -- mint lápafői választmányi tag – egy példányt kapott nagyapám, Gadár Ferenc is, aki katonaviseltként, a kisiparosok között 1 kat. hold földhöz jutott ily módon Lápafőn.) A megváltási ár kifizetése nem kis terhet jelentett az újonnan földhözjutottaknak, főleg ha nem volt mivel megművelni a földet. Ez pedig az újsoriaknak nemigen volt, és később a 45-ös földosztáskor sem jutnak majd felszereléshez és állatállományhoz. Apám nagynénjének a férje Szép István – aki nekem az apai nagyapámat pótolta -- háborús rokkant (a bal szemét kilőtték az olasz fronton), és útkaparó volt, tehát állami fizetést, majd nyugdíjat kapott. Nekik a teheneik voltak az igásállatok. Ők laktak az Eszterházy u. 47 alatt, amelynek udvarvázlatát láthatjuk az alábbi rajzon. Szinte valamennyi ekkor épült porta, hasonló elrendezésű volt. A hátsó udvar kialakítása lehetővé tette, hogy csépléskor a traktor-cséplőgép-elevátor egységet, a „masinát”, egyik portáról a másikra könnyedén áttelepítsék. Egy ilyen egységet látunk a képen, munka és telepítés közben. A felvételek 1939-ben készültek, Nakon. A téli képen az Eszterházy u. 47-49 számú házakat láthatjuk, 1963-ban, és ugyan azt, 2009-ben. (A Szép, Kum, Széles porták már 1930-ban ezekkel a házszámokkal rendelkeztek). Az Eszterházy utca számozása szinte változatlanul megmaradt a mai napig. Kezdődött a malomnál lévő legelőnél, az 1-es számmal (Itt özv. Horváth Györgyné lakott, akinek házát Gadár nagyapám megvette a faluban, és később is segítette az özvegyet az új háza felépítésében), és véget ért a falu keleti legelőjénél a 62-es számú házzal. (Kiss Péter). A 63-as szám már a túlsó oldalon volt. (Apátiék, később szó lesz róla).
Kép 13 Nak. Udvarelrendezés 20 sz. eleje
Kép 14; Kép 15 Nak. Petőfi u. 1963 és 2009. (Korábban Eszterházy u. 47. Fotó a 77-es hsz. felől nézve)
Kép 16Masinálók Nakon, 1939-ben
Sajnos az adminisztráció gépezetébe por kerülhetett, mert a dombóvári főszolgabírónak 1927-ben, levelet kellett írni az alispánnak, annak érdekében, hogy a „naki újsort” ténylegesen csatolják Nak községhez, mert még mindig Újdombóvárhoz tartozik. A kérelmet Apáti István asztalos és társai (valamennyien naki lakosok) adták be, még 1926 tavaszán. „A naki újsor ma is Ujdombovárhoz tartozik, holott ez a rész teljesen összefügg Nak község lakott részével.”-írja a levelében a főszolgabíró, 1927 okt. hó 4-én. Így fordulhatott elő, hogy a kérelmező nakiakat, hivatalosan újdombóvárinak tekintették. A határátcsatoláshoz az engedélyt 1928. május 14-én a pécsi M.kir.állami 11.földmérési felügyelőség megadta. Tolna Vármegye alispánja a 17.990/1928 számú Véghatározatában 40 kat. hold 1.350 négyszögöl ingatlant közigazgatásilag Nak községhez csatolta, 1928. nov 12-én. Ezzel kialakult a közlekedési út és ekkor kapta az Eszterházy utca nevet az új sor. A szomszédos falvak ettől kezdve csak úgy hívták Nakot, hogy hely, ahol az emberek „egy oldalon borotfálkoznak”. Ez így is volt az Újsorban 1945-ig, amikor az újabb házhelyrendezés eredményeképpen elkezdték felépíteni a másik oldalon is a házakat. 1950-től Sztálin utca, majd 1957-től Petőfi utca lett a neve. Itt a számozás már többször változik.
A falu legismertebb embere Széles Lajos (1897-1992) az utca régi, déli oldalán lakott feleségével. Sok égési sérült és kísérője ismerhette meg a 60-70-es években a naki Újsort, amikor Lajos bácsi és csodaszere (Naksol[13], Irix) valójában csodás gyógyulást adott a rászorulóknak. (lásd: Mezei András: Mindenki megégetheti magát avagy a Naksol regénye című könyvét. Maecenas Kiadó, 1988.) Lajos bácsi kálváriája – halálával -- véget ért. Találmányát 2004-ben kivonták a forgalomból. A hivatalos verzió szerint: „A NAKSOL (amit 1988-ban gyógyszerként törzskönyveztek, ma: Törzskönyvből törölt!) azért nincs gyógyszerként forgalomban, mert a növényi kivonat sok száz hatóanyagának nagyon bonyolult összetétele miatt, a standardizálás hosszú fejlesztési folyamatot igényel.” No comment.......
Gadár nagyapám 1924-ben vette meg Horváth Györgyné (született: Istenes Teréz) házát Nakon, a Fő utcában. A házra, felesége (Mányok Ilona) szakcsi örökségéből tellett. (175-ös számú volt a Fő utcában, amikor a 70-es években lebontották), és később földet, szőlőt is szerzett hozzá. Ez a ház akkor még a régi falu szélén volt, szemben a mai faluházzal, amelynek helyén pásztorház, és Weisz Jónás kis boltja, később buszgarázs, állt. Szőlőskertje volt a Mersi hegyen és a kertek fölötti dűlőben, a Fő utca keleti házsorai fölötti domboldalban is. Lova, fogata, tehene, szekere, hízói, 8 hold szántó, szőlő és a házhoz tartozó rét, no meg a cipészműhelye volt 1945-ig. Több, későbbi naki cipész nála tanulta ki a szakmát. Üzletköre kiterjedt az uradalom területére is. A kertek alatti szőlőben a Bíró hentes volt az egyik szomszéd, akinek szalmával fedett jégverme állandóan gyermeki kíváncsiságunk tárgya volt. Ezt telente, a megáradt és befagyott patakból, vagy a halastóból, töltötték fel jéggel. A nakiaknak még az Almási dűlőben (Lápafő és Nak között) volt szőlejük. A viszonylagos jómódhoz takarékos életvitel tartozott. Húsétel csak vasár-, és ünnepnapokon került az asztalra. Most is visszacseng a fülembe az egykori gyerekmondóka szövege, amit nagyanyámnak válaszoltuk, amikor megkérdezte, hogy mi legyen az ebéd: „Gánica, pempő / Nékem az nem kő!” – skandáltuk kórusban. A „lisztisterc” – egy fokkal már előrébb volt a lisztes étkek sorában. Viszont olyan finom kukoricaprószát, meg „kábosztásrétest”, amilyet a Barcsa néném készített -- azóta sem ettem!
Kép 17 Újdombóvár Nakon?
1945 előtt Nakon, Vörös Gyula volt a bíró. A bírói tisztség 1950-ig megmaradt. 1945-ben – a földosztáskor – a bíró H. Nagy János, a helyettes bíró K. Balog Imre lett. Láthatjuk, hogy a 20.század elején négyszer több lakója volt a falunak, mint ma, és jelentős iparos létszámmal rendelkezett. A „textil háziipar” maradt a gazdákra. Erről Anyám, Bilecz Lajosné, született Gadár Mária, (Lápafő, 1922. augusztus 13) – aki 88 éves korára a falu legidősebbjei közé tartozik – így mesél: „Régen, 1700-800-as esztendőkben jött hozzánk a szomszédos oláh, szerb, horvát területekről a kender feldolgozásának technológiája. A kender 1-1,5 m magasra is megnő. Sűrűre vetik, így vékony szárú lesz. Nyáron nyüvik, áztatják a kenderáztató tóban 10 napig. Utána szárítják, törik, azaz „tilolják”, ahol „pozdernya” keletkezik. Este a „nyomóban” ezt összetekerik és a lányok lába alá rakják, hogy a sarkukkal tapossák puhára. A lányok énekelnek, dalolnak, csalogatják a legényeket. Főtt kukoricát kínálnak, citerára táncolnak. Később, a megpuhult, megtaposott kenderszálat rokkával „megfonyták”. A fonalat edényekbe rakták, rétegenként meghamuzták vízzel és a tüzes kemencébe, tették, hogy megfehérítsék. Szövőszéken szőtték belőle a vásznat. Szövőszék volt minden faluban legalább egy. A vászonból maguk varrták a ruhaneműt, rendes gatyát, inget. A „fehérnép, fehércseléd” elnevezés innen ragadhatott a nőkre.” Az „aszögről ezt mesélte: „A faluban, 1932-ben, az aszögön lévő szalmatetős régi házak leégtek. Akkor már volt biztosításuk és 1940-re felépültek a házak. A „deréksoron” egy ház maradt meg az 1800-as évekből. Ez egy púpra épült, vastag föld- vályog fallal, piciny kis ablakokkal, vesszőfonatú csúcsfallal, zsupp tetővel, szabadkéménnyel, hidegkonyhával, alsó-felső ajtóval. A másik legrégibb ház a Jóni Árpié volt a deréksoron, ami 1940-ben dőlt össze. Jóni zsidó árus volt. Kocsival hozták az árut, és termést, baromfit, tojást vittek el cserébe. Voltak „jövő-menő” árusok is. Tojást vásároltak az oláhok, a bolgár árus nyakba akasztott ládából bugylibicskát, tűt, cérnát, zsínórt, gyöngyöt árult. Fagylaltot a Kuti cukrász hozta vasárnaponként, Dombóvárról, kocsival. Az ötvenes években már mozi is működött egy benzines agregátról, a Nagyék kocsmája helyén.”
Kép 18 Kép 19 Életképek egy naki cipész udvarából. Gadár Ferenc az 1930-as években.
Kép 20; Kép 21 Nak, Eszterházy u. 47. alatti lakos kerékpárjával és annak papírjával 1937-ben
(Bilecz Lajos ás Pál Rózsika)
Kép 22 Szittár Gyula emléktáblája. Nak, 2009
Kép 23 Szittár Gyula pilóta levelei Bilecz Lajos cipész mester úrhoz
Kép 24 Ahol az Újsor kezdődik. Szittár Gyula emléktábla avatása 2009-ben.
Az Újsor kialakulása
(1945-ös föld-, és házhelyosztás)
A 45-ös földrendezésnél a falu vezetői igyekeztek kiterjeszteni Nak határát, amelyet a 90-es évek „rendszerváltásánál” azután elvesztettek. („Kijárták” Kaposváron, hogy a Tolnába nyúló 500 kh. somogyi földet Naknak adták! De a malmot és a szeszgyárat nem tudták megmenteni.) Az 1945-ös házhely kimérések az Eszterházy/Újsor utca üres (északi) oldalán is lehetővé tették a házépítéseket. Pontosabban a folytatást, mert a szüleim 1940-ben, már telket vásároltak itt (Hájder Jánostól) és megkezdték az építkezést, ami 1943-ra fejeződött be. Akkor szinte még egyedül a mi házunk állt ezen az oldalon, (1945-ben, én már ott születtem, az akkor 65-ös számú házban) nem számítva a faluvégi egyszobás kis házat (Újsor 63), amit a falu épített az Apáti lányoknak és az anyjuknak özv. Apáti Imrénének. Még egy szomszédunk volt a keleti oldalról: Farkasék. (Farkas József, Újsor 64).
Kép 25 Telekkönyvi végzés az első házhelyvásárlásról az újsor északi oldalán, 1940-ben
1960-ra az Újsor (Sztálin utca, majd Petőfi utca.) mindkét oldala beépült. 1945-ben a házhelyigényeket a Földosztó Bizottság bírálta el a rászorulók között, majd kisorsolták a házhelyeket. Aki nem kapott, annak megindokolták az okát, ami általában az volt, hogy már van házhelye, vagy örökölt, vagy éppen nőtlen. Az átengedésre kötelezett földtulajdonosok (Összesen 38 fő, 23 kh. 647 n. öl) 1,2-szeres kárpótlást kaptak az Eszterházy birtokból kisajátított földrészekből. A tulajdonosok jól jártak, hiszen nagyobb területet kaptak az eléggé értéktelen földjükért. Ezek a paraszti „nadrágszíj” parcellák ugyanis az Eszterházy utca házaival párhuzamosan-szemben feküdtek, és mint út menti földek, a szemben lakók baromfiainak legelőivé váltak. Jogi alapja a rendezésnek a földmívelésügyi miniszter 2.400/1945. F.M. számú rendelete volt, amely 1945. április 27-én jelent meg. Nakon azonnal, még április elején, megalakult a Földigénylő Bizottság. Elnöke: Bilecz Lajos, tagjai: Balog Imre, G. Nagy József, Béres József, Szabó Mihály, Bódog Mihály, L. Kovács Sándor lettek. Jegyzők: Dobos György és Szíjártó Emil voltak. Bíró: H. Nagy János. Az igénylés befejeztével – járóöllel – azonnal nekiláttak a föld kiméréséhez és kiosztásához. Így a tavaszi vetést időben el tudták kezdeni. (Kukorica, búza, lucerna). Kb 240 földigénylő kapott így 2200 kat. hold földet. A megváltási árat rendelet szabályozta. Ha figyelembe vesszük az 1925-ös adatokat, ahol a falu 1281 kat. hold szántóval rendelkezett, akkor 1945-ben a falu szántóföldjeinek 2/3-át a juttatott földek tetté ki! Ez a naki családok több mint 80%-át érintette! A házhelyrendezés véglegesítését a Tolna Vármegye Földhivatal 32934/1948 számú Véghatározata tartalmazza. Házhelyet 29 család kapott, indokoltan elutasítottak 34 kérelmet.
Kép 26¸Kép 27 Részlet a Véghatározatból
Kép 28 A Rendelet
Az Eszterházy utcának folyamatosan „Újsor” volt a neve, akkor is, amikor Sztálin, vagy Petőfi utca feliratú táblák kerültek a házakra. Amíg nem került sor a villanyoszlopok felállítására – ez 1954-ben történt – volt egy különleges látványossága ennek az utcának. A közepén startoltak reggelente a ludak. Az út elég meredeken lejtett keletre és nyugatra is. Pár lépés nekifutás után a levegőbe emelkedtek és csak a faluvégi legelőnél (pataknál) landoltak. Ezek az 5-6 kilós madarak azután rendszeresen kiverték az oszlopon lévő biztosítékokat, ami a mutatványuk elmaradásához vezetett. Szárnytollaikat levágták, később, 1959-től -- a nosztányi és felsőhetényi „TSz” kövesút megépítése és az autós forgalom beindulása után -- már ki sem engedhették őket az utcára. (Az Újsor ekkor kapott szilárd útburkolatot, amely korábban csak a Fő utcában volt.) Megszűnt a legeltetés is. Eltűnt a juhász is a falu legelőjével együtt, amit a TSz felszántott. Csordás az utóbbi időkben már nem volt. Ezt a feladatot is megosztották egymás között a falusiak, mígnem erről is „leszoktak”. Nyaranta, aratás előtt, a falu lakói sorban teljesítettek éjjeli tűzfigyelő szolgálatot. Legkedvesebb emlékeim közé tartoznak azok az éjszakák, amiket nagyapámmal a tűzfigyelő toronyban, vagy a gallyakból épített sátorban töltöttünk ilyenkor.
Kezdetben – 1945-től – a szolgáltató jelleggel működő Gépszövetkezet Mac Cormick (petróleum hajtású) traktora (Gy.sz.: 147097/36), a nosztányi uradalomból maradt Hoffer és a hetényi határban az uradalom gőzekéje oldotta meg az újgazdák eszközproblémáját, a náluk végezett bérmunkával. A többi kézimunka volt. Az üzemanyagért terménnyel fizettek a dombóvári gépszövetkezetnek. A sikeres munkát a megyei vezetőség is elismerte és gépeket adtak jutalomként. Az ekkor kapott 1 db vetőgépet, 1 db kukoricamorzsolót, 1 db lókapát, és egy trágyalé szivattyút, később átadták az alakulófélben lévő TSzCs-nek. A fejlettebb gazdálkodás elsajátítására Gazdaképző Iskolák indultak.
Kép 29; Kép 30 A Cormick engedélye és a göllei gazdaképző báli meghívója
Kép 31 Ha ló nincs – traktor is jó. (Apám az aratógépen)
A TSzCs 1949 őszén kezdett szerveződni és hivatalosan 1950. augusztus 20-án alakult meg Nakon, 10 családdal és 70 kh földdel. Az első belépők az „újgazdák” lettek, akik földet kaptak a nagybirtokból, de eszközöket nem. (Kivéve a Gépszövetkezet „ajándékát”). A belépés és a szervezés önkéntes volt. A korábbi gépszövetkezet típus ment át Nakon 1949 őszén TSzCs formába. Ami megmaradt belőle azt „Földmívesszövetkezet”-nek hívták, de ennek már termelési nem, csak kereskedelmi (bolt és felvásárlás), azaz beszerzési és értékesítési jellege, volt. A naki Földműves Szövetkezet elnöke Kelemen Ignác, ügyvezető igazgatója: Bilecz Lajos, igazgatósági tagok K. Balog Imre, B. Kovács József, L. Kovács Sándor lettek. A cégbejegyzési költségeket terményből és tojásból szedték össze. Ezeknek a szövetkezeti mozgalmaknak a továbbfejlesztése alkalmas lett volna az önkéntes, nyugati típusú bérlőszövetkezetek kialakítására – de nem így történt. A naki TSzCs első elnöke Kelemen Gyula volt. Mivel a magyar honvédségnek Kelemen Gyulára nagyobb szüksége lett, így a hivatalos megalakuláskor (1950 augusztus 20) Tölösi Antal lett az elnöke az „Út a szocializmus felé” TSzCs-nek. Anyám kezdettől szervezőtagja volt a TSzCs-nek, aminek 1954-re már 710 kh területe, és 112 fő (66 család) tagja lett. Szüleim a földosztáskor nekik juttatott földet átadták a TSzCs-nek használatra, mivel 1950-ben elköltöztünk Nakról. Házunkat jelképes összegért bérbe adtuk Háger Máriának, alias „Bába Mariskának”. Az alábbi nyilatkozat a föld átadásáról szól:
Kép 32 Földátadás a TSzCs-nek 1950-ben
Kép 33 Juttatás és terhelés
Kép 34 A teljes megváltási ár beszedése, 1957-ben.
A földosztáskor kapott földet meg kellett váltani a búza napi árának megfelelő összegért 10-20 év alatt. A 600/1945 M.E. rendelet szerint a juttatott földet „megváltási ár és költség terheli”. (Aki nem fizette ki a földmegváltást – annak később elengedték...)
Természetesen a „falusi” gazdák, akik minden szükséges felszereléssel, lovakkal rendelkeztek, nem léptek be a TSzCs-be, így a tagok jó része „újsori” és nosztányi volt. „Kulák listát” 1951. február 25-i tanácsi VB ülésen határozták meg Nakon. Kétyi István kereskedő, Bucsi Pál kereskedő, Nagy Sándor földműves (volt futurás, 56 kh földdel), B.Nagy Lajos földműves, Sz. Pintér György, özv. Salamon Sándorné, és Tevesz Vendel kereskedő-földműves lett kuláknak nyilvánítva. A lista 1953-ig – Nagy Imre miniszterelnökségéig – létezett. Hogy öt év alatt milyen sikereket értek el a naki TSzCs-ben, az a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dokumentumfilm gyűjteményében megtalálható „Egy a sok közül” (1955) című filmet megnézve, megállapítható. (A film a naki „Út a szocializmus felé” TSzCs-ről szól. 2006. decemberében a TV-ben is bemutatták). Nakon, a kvázi önkéntes TSzCs 56. október 31-én csak formálisan bomlott fel, valójában csak átalakult, azaz nevet változtatott, és mint „Új élet” Tsz működött tovább – 1957 januárjától -- elsősorban nosztányi és újsori tagokkal, Zrinyi József elnökkel. A sokaknak már csak történelemkönyvekből ismerős „erőszakos” TSz szervezés csak 59-60-ban, kezdődött meg az országban. Nakot a Lóden Posztógyár munkásai „patronálták”. Ők láthatók az 1959-es fényképen, a falu vezetősége körében.
Kép 35 A Lóden Posztógyár küldöttei Nakon 1959
TSz elnökök: balról a negyedik Vörös Ferenc, mellette Mányok Ernő, jobbról az első Zrinyi József, a második: Tölösi Antal. (Bal szélen Bilecz Lajos)
A falu összetételének megfelelően a különböző beállítottságú családok kezdetben külön-külön alkothattak TSz-t. Így lett 1959-ben: az „Új élet” mellett „Béke” (elnöke Mányok Ernő), és „Napsugár” (elnöke: Vörös Ferenc), végül a többszöri egyesülés után: „Dózsa” Mg. TSz Nakon, de ez már más történet.........(Ma: Naki Mezőgazdasági ZRt. a néven prosperál a volt szövetkezet.)
Az Újsor északi oldalán a házak többsége az 50-es években épült. Általában sátortetős, „L” alakú hajtott háztípusok jöttek létre. Lásd a Petőfi u. 77. ház tervrajzát. Hosszú, egyenes, „pitaros házak”, gazdasági udvarral, már csak elvétve épültek, azok is a korábbi időszakban, közvetlenül a házhelyosztások után. Szőlő, gyümölcsfa, virág és azért ólak az aprójószágnak, disznóknak, kukorica góré – ez töltötte be az udvart. Az engedélyezett „háztáji”, a beadott föld utáni terményjáradék, tisztes állattartást és bevételt tett lehetővé az arra vállalkozóknak.
Kép 36 Földműves szövetkezeti tagsági igazolások 1948
Kép 37 Nak, Petőfi u. 77. Építési terv
Kép 38 Házhelyigény Nakon, 1947-ben
Hogyan építkeztek Nakon?
A 19 és a 20. század elején már döngölt (vert) falú un. tömésházak épültek a környéken. A földet a pince és a kút kiásásánál nyerték, vagy pld. a falu két végén lévő lösz oldalból „bányászták”. Nakon a Gula-gyöpön, a Malom-ároknál, az É-i legelőknél ma is meglátszanak ezek a megkezdett, meredek löszfalak, ahol vályogtéglát is készítettek. A kutak a falu nyugati részén 3-5 méteresek voltak, vizük édeskés volt. A keleti utcasoron már jobb víz volt a kútban, mert itt már mélyebben volt a talajvíz. Az új soron pedig 10-15 méteres mély kutakat ástak. Általában csak a felső és alsó részét téglázták ki a kutaknak 2-3 méter hosszban, középen a sárgaföld megtartotta magát. Alul akác, vagy tölgyfa keretre rakták a téglasorokat, speciális, ívelt un. kút-téglákból. A pincéket általában nem téglázták ki, csak a mélyebben fekvő telkeken, ahol e nélkül beomlottak volna. A tömés házak építésének technikai leírását Tormási Lajos naki kőműves így adta meg az ötvenes években, amikor még javában épültek ilyen házak, bár már tégla sarkokkal megerősítve:
„Amikor a falusi építészeti technika fejlődése kiszorította a vesszőfonásból készült sárral tapasztott házat több fejlődési irány alakult ki. Téglát még ipari méretekben nem tudtak előállítani ezért azt csak néhány helyen alkalmazták. Masszív erős épület készítésekor kézenfekvő volt a döngölt földből készült fal, amit Nakon tömésfalnak neveznek. Ilyenkor sok ember gyűlt össze a rokonságból, baráti körből segíteni a munkában.
Az építtető igényei szerint a kőműves vagy a tömőmester kijelölte az épület alaprajzát. Itt a talajtól függően 50-80 cm mély fundamentumot (alapot) ástak, ebbe 20 cm vastag sárgaföldet (lösz) szórtak majd jól ledöngölték, ezután ismét földréteget szórtak, ledöngölték és így tovább. A fundamentum „színét”(külsejét) félsukkosan (1 sorban) kitéglázták, hogy jó tartása legyen. Ez a földszintig történt szigetelés nem volt. Ezután a fal mellé a földbe függőlegesen „landinákat”(oszlop szarufa) állítottak a fal mindkét oldalával egymással szemben, megfelelő távolságra egymástól, ebbe deszkákból 40-50 cm vastag zsaluzatot készítettek. A landinák tetejét kötélistránggal kötötték össze, hogy a föld ne nyomja szét.
A zsaluzatba ismét 15-20 cm vastag földréteget tettek, ezt a férfiak 10-11 ember a szélén, hogy a föld ki ne folyjék, vékonyabb tömőfával „szupitykúták”(döngölték.) Az asszonyok és a nagyobb gyerekek a zsalun belül a föld tetején állva nagyobb sulyokkal (nyeles vastag döngölőfa) tömték. Ilyenkor énekelni szoktak, és ütemre tömték a földet. Amikor a zsalu megtelt, azt egyben egyszerre feljebb emelték és a tömést újra folytatták és így tovább a kívánt 280-300 cm magasság eléréséig.
A sarkokat az erre szolgáló lyukas fák fogták össze derékszögben. A sarkokat függőbe a zsaluzatot vízszintbe állították. Az egyes földrétegekbe szőlővenyigét tettek a jobb tartás érdekében, megelőzendő a tömésfal repedezését. A közfalakat külön tömték. A fal készítése közben ajtó ablaknyílást nem hagytak, azokat később ásóval és más szerszámmal vágták ki a megfelelő méretre. Ugyanígy történt a kéménykürtő elkészítése is, de azt élére állított téglával vagy vályoggal rakták ki. Amikor a falak elkészültek, az ácsok a fal tetejére un. Sárgerendát raktak hosszába erre merőlegesen kerültek az un. fűgerendák, erre rakták fel a szalufákat. (szarufákat) A szalufákat belécezték olyan mértékűen, hogy arra zsúp, fasindel, vagy cserép került. A pitarnál kilógó gerenda végeket dúccal (tornácoszlop) támasztották alá. Ezután a kőműves vályogból kirakta a „csúcsfalat” (tűzfalat) és felrakta a kéményt. Ez általában a tetőszerkezetben tégla volt régebben vályog. Ha a konyhában, hidegkonyhában kemence, rakott sporhelt (nem öntöttvas, hanem épített sparherd) volt és ott boltív is helyezkedett el húsfüstölés céljára, akkor un. hidegkéményt készítettek, ennek fedett teteje volt, oldalról távozott a füst és nagy átmérője volt. Ha csak kis kémény készítettek azt cilinderkéménynek nevezték. Ugyancsak ezután falazták fel véglegesen a pitart is (tornác.) A falakat első rétegben polyvás sárral (kalászos gabonapelyva) vakolták, majd a második rétegben meszes sárral. A második réteget lehetett szépen elsimítani. Száradás után az asszonyok több rétegben bemeszelték. A szobák padozata simára döngölt föld volt. Erre 2-5 cm polyvás sarat kentek és simították, 2-3 napos száradás után az asszonyok vizes kenderkóccal felsikálták. Az ajtó, ablak, valamint a fal festése és díszítése már egyéni ízlés szerint történt.
A tömésfal vastagsága néhány háznál akár a 80 centimétert is elérte. Az ilyen ház nagy előnye volt a vastag falak miatt a fokozott hőszigetelés. A fűtés költségeinek visszafogására kicsi ablakokat használtak. Az ajtók magassága nem volt nagy de az akkori emberek átlagmagassága is alacsonyabb volt a mainál. Hátrányuk volt a talajszigetelés valamint az ereszcsatorna hiánya, ezért a fal sok helyen felázott, állaga romlott, ennek ellenére évszázadokon át állt, és még ma is áll sok tömésfalu ház. A későbbi karbantartásoknál érdekességképpen meg kell említeni, hogy újra vakoláshoz-, foltozáshoz a sárba „lószart” (lótrágya) kevertek ennek tapadásfokozó hatása volt. Nakon még most is rengetek tömésfalu ház van, de a javítások, átalakítások során felhasznált más építőanyagok (kőpor, vakolóanyagok) láthatatlanná teszik.”
Egy bontás alatt álló és egy új tetővel ellátott 19. századi, valamint egy 1942-ben épülő modern, vertfalú házat, a szülőházamat láthatjuk az alábbi fényképeken.
Kép 39; Kép 40 Nak, 18-19. századi házak
Kép 41 Téglasarkokkal megerősített, alapokkal, szigeteléssel épülő vertfalu ház 1942-ben. Újsor 65
Kép 42 Az elkészült szülőház 1943-ban. Nak, Újsor északi oldal.
Kép 43 Ugyan az a ház, 2009-ben. Nak, Petőfi u. 77
Kép 44; Kép 45 Faluvégi ház 1913-ban és 2009-ben
(1893-ban 913/2 kat. számon, Kovács József tulajdonában)
Öltözködés, viselet Nakon, az 1930-45-es években
Kép 46; Kép 47 Naki népviselet (Horváth Magdolna) Szép István a bátyámmal
Kép 48 Bilecz Lajos és Gadár Mária esküvője, Nak 1941
Kép 49; Kép 50 Nakiak a szakcsi búcsún, 1941-ben. Cipészsegédek
Kép 52 Iparoslányok (Gadár Mária és Markovics Ilona) 1939
IRODALOMJEGYZÉK
BILECZ FERENC: Jelek a Kárpátok körül (Novum pro Sopron, 2009)
GAÁL ATTILA–KŐHEGYI MIHÁLY: Tolna megye Pesthy Frigyes Helynévtárában (Szerk.: Mészáros Gyula. In: BBÁM Évkönyve II–III. köt. Szekszárd, (1971-1972)
ILLÉS LÁSZLÓ: Föld adta sors. Nak község története. 2010.
KÁLLAY ISTVÁN: Birtokok, birtoktestek elnevezése a XVIII–XIX. században (Magyar Nyelvtudományi Társaság–ME BTK, 1997)
MERÉNYI LAJOS DR.: A dombóvári uradalom a XVIII. sz. elején (Magyar Tört. Társ., Budapest, 1895)
SZŐKE SÁNDOR DR.: Dombóvár (Dombóvár Város Önkormányzata, Dombóvár, 1996)
TMÖL Alispáni iratok 6490/1930. Nak és Újdombóvár községek területének meghatározása
TOLNA MEGYE ADATTÁRA 1937 (Haladás Nyomdarészvénytársaság,
Pécs, 1937) Szerkesztette: Zsadányi Oszkár.
[1] Codex diplomaticvs Hvngariae ecclesiasticvs ac 82. civilis /IX/7./ANECDOTA A CHRISTOPHORO BEKE ERUTA AC HISTORIAE CATHEDRALIS ECCLESIAE WESPRIMIENSIS INSERTA./XXXII.
[2] Említik ugyan, hogy a Historica Doma szerint a 13. századtól szerepel a Zichy Kódexben NOOK néven.
[3] Magyarország településeinek címermagyarázata. http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-nak.shtml
[4] DL 1677. Kelt: 1304-07-00. Kiadó: PÉCSI KÁPTALAN. Régi jelzet: Q 316 / 39 31
[5] Angster József pécsi orgonagyáros. (A szegedi dóm orgonáját szintén ők készítették.)
[6] Csánki Dezső M.o. történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 1897. III. 443.
[7] Gaál Atilla Köhegyi Mihály:Tolna megye Pesthy Frigyes helynévtárában. 280. old.
[8] U. ott.
[9] Kállay István: Birtokok, birtoktestek elnevezése a XVIII–XIX. században
[10] Dr. Merényi Lajos: A dombóvári uradalom a XVIII. sz. elején.
[11] Illés László: Föld adta sors. Nak község története. 2010. 236-240. o.
[12] TMÖL Alispáni iratok 6490/1930 Nak és Újdombóvár községek területének meghatározása
[13] A Naksol gyógyhatású termék: hatóanyaga: Rosa centifolia. extractum 96%-os alkoholos steril oldatban. (Neve: NAK + oldat jelentésű, amiben az SL még Széles Lajos nevének kezdőbetűit is tartalmazza. A feltaláló névadása.)
